Aquincum nevét kapta egy kisbolygó
Az is lehet, hogy kisbolygók vize folyik a csapból
A kisbolygók megtalálásakor azért van szükség ideiglenes jelölés kiosztására, mert az égitest biztos azonosítása és a pálya pontos meghatározása éveket vehet igénybe.
2008.04.11 15:32MTIA Nemzetközi Csillagászati Unió döntése értelmében Aquincum nevét kapta egy kisbolygó, amelyet Sárneczky Krisztián és Kiss László magyar csillagász fedezett fel; az égitest ünnepélyes bemutatására pénteken került sor a budapesti Polaris Csillagvizsgálóban. Az eseményen jelen volt Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, aki jelképesen átvette kerületének "külső birtokát".
Mint Sárneczky Krisztián a sajtótájékoztatón elmondta, a 2001 AQ jelű kisbolygót az új évezred első hajnalán, a szilveszteri pezsgőbontás után fél órával fedezte fel Kiss László a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Obszervatóriumában a Mátrában, a Piszkés-tetőn felállított 60 cm-es Schmidt-távcsővel. A Szegedi Tudományegyetem munkatársai egy 1999 szeptemberében felfedezett - később Szilárd Leóról elnevezett - kisbolygót próbáltak meg újra megfigyelni, amikor a képen a feltűnt az ismeretlen égitest.
Miután másnap este is sikeresen észlelték, a Harvard Obszervatóriumban működő Minor Planet Center (MPC) a 2001 AQ ideiglenes jelölést adta a kisbolygónak. A csillagász szerint a kisbolygók megtalálásakor azért van szükség ideiglenes jelölés kiosztására, mert az égitest biztos azonosítása és a pálya pontos meghatározása éveket vehet igénybe. Egy átlagos kisbolygó négy év alatt kerüli meg a Napot, vagyis ennyi idő kell ahhoz, hogy a pályát végigkövessék.
Amennyiben négy különböző évben is sikerül megfelelő számú észlelést összegyűjteni az égitestről, az MPC sorszámmal látja el a kisbolygót. Ekkor hivatalosan is megadják, hogy kik a felfedezők, akiknek ezt követően tíz év áll a rendelkezésükre, hogy nevet adjanak a kisbolygójuknak. A kisbolygó 2005 májusában megkapta a 107052-ös sorszámot, ez év januárjában pedig a Nemzetközi Csillagászati Unió hivatalosan bejelentette, hogy az égitest a felfedezők javaslata alapján az Aquincum nevet kapta.
Sárneczky Krisztián az MTI-nek gyerekkori szerelemnek nevezte az apró égitestek, az üstökösök és a kisbolygók iránti vonzalmát. A fiatal csillagász az elmúlt 10 évben 505 kisbolygót fedezett fel. "Szakmai szempontból azért érdekesek a kisbolygók, mert míg a Föld kialakulása óta teljesen átváltozott - megolvadtak a kőzetek, kontinensvándorlás alakította át a felszínét -, addig a kisbolygók ősi formában őrzik azt az anyagot, amelyből a naprendszer keletkezett.
Kutatásuk által információt szerezhetünk arról, hogyan jöttünk létre, hogyan keletkezett a Naprendszer. Az utóbbi években még az is kiderült, hogy a földi vízkészletet is a kisbolygók szállították a becsapódások által. Még az is lehet, hogy kisbolygók vize folyik a csapból" - mondta.
Az Aquincum a kisbolygók főövezetében kering a Mars és a Jupiter között, s 3,6 földi év alatt kerüli meg a Napot, tehát jóval messzebb van, mint a Föld. Meglehetősen apró, mindössze 1-2 kilométer átmérőjű. "Egy piszkosszürke kis szikláról van szó, olyasféléről, mint a Kisherceg bolygója volt" - tette hozzá Sárneczky Krisztián "Az Aquincum kisbolygó valamikor nagybolygó szeretett volna lenni, sok százezer társával együtt. A Mars és a Jupiter között keringett, keringenek ezek az égitestek mind a mai napig.
Ám a Jupiter borzasztó árapály-gravitációs befolyásoló tere következtében ebben a térségben nem jöhetett létre ez a nagyméretű égitest, viszont a maradványanyaga mind a mai napig a rendelkezésünkre áll, meg tudjuk figyelni ezt a sok-sok törmeléket, amelyek átmérője néhány száz métertől ezer kilométerig terjed" - mondta Mizser Attila, a Poláris Csillagvizsgáló vezetője az MTI-nek. Ismertetése szerint a Jupiternek épp a nagy gravitációs tere folytán van egy védőövezeti szerepe is: módosítja a Naprendszer külső területe felől érkező rengeteg üstökös pályáját, s van olyan, amelyiket saját "rabszolgájává" teszi.
"Ismerjük az üstökösöknek a Jupiter-családját, amelyeknek a keringése ehhez az égitesthez kötődik. Nagymértékben képes befolyásolni az üstökösök pályáját mindenféle szempontból. A leglátványosabb ilyen eseményt 1994-ben láttuk, amikor a Jupiter által sok darabra +széttépett+ üstökös maradványai az óriásbolygóba csapódtak bele" - hangsúlyozta Mizser Attila.
Kapcsolódó írások:

Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Az biztos, hogy ezt a finomságot sokkal hamarabb lehet elkapkodni, mint elkészíteni: a marcipános csigák abszolút jó vendégvárók!
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Hallhattunk már a túl hangos zene ártalmairól - kutatók szerint minden, többórás rockkoncert átmeneti hallásvesztést okoz, de az ismételt, erős zajnak kitettség tartós halláskárosodással járhat.
Napi horoszkóp - 2012. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?

Ékszerek, kiegészítők, kerámiák és lakberendezési tárgyak a pünkösdi kortárs kiállításon
A pünkösdi Kreatimm-Kényeztesd a lelked! című kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, kerámiákat és lakberendezési tárgyakat mutatnak be vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan

Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit egy ittas gépkocsivezető elütött szombaton hajnalban Helvécia külterületén.
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301

Pb-palack robbant Dunavarsányban - senki sem sérült meg
Egy pb-gázpalack robbant fel szombaton reggel Dunavarsány egyik ikerházában; a balesetben senki sem sérült meg.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Megasztár Finálé
A kis Gigi nagy napja
Elkapták
Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
Szolgálaton kívüli rendőr segített az elfogásban
Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:55 Könnyedén döntős a 4x200 méteres férfi gyorsváltó
- 10:49 DK: most miért nem jelent fel senkit Schiffer?
- 10:45 Hosszú és Jakabos lefoglalta az első két helyet - Szilágyi Liliána hiába lett nyolcadik
- 10:34 Háztetőről lőtt áldozataira a finn ámokfutó - egy 18 éves nő meghalt
- 10:24 Az ábrázolt alaktól függetlenül az MSZP is elítéli a szoborgyalázásokat
- 10:00 Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését
- 9:32 Amikor a farok csóválja
OrsayTerületi képviselő
Eway Center Kft.Termelési mérnök
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 10:27
- Amikor a farok csóválja2012.05.26 10:10
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.26 10:06
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.26 10:06
- Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz2012.05.26 09:42
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



