Megújult az intézményrendszer
Pálinkás: megmarad a kutatás autonómiája
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke annak kapcsán, hogy hétfőn tartotta az utolsó kutatói fórumot, hangsúlyozta: az új intézményi rendszerben is megmarad a kutatás, a kutatómunka autonómiája.
2011.10.10 23:43MTIIsmertetése szerint a jelenlegi kutatóintézet-hálózat infrastruktúrája szétaprózott, rugalmatlan, ami megnehezíti a kutatási témaváltást, a csökkenő források túl nagy részét emésztik fel az adminisztratív költségek. Az átalakítások során az eddigi 38 kutatóintézetből és két kutatóközpontból álló hálózat helyett 5 kutatóintézetet és 10 kutatóközpontot magába foglaló struktúra jön létre. Az MTA jelenlegi 18 egyéb költségvetési szerveinek számát kilenc csökkentik, így az eredeti 58 költségvetési szervből 24 alakul.
"Összesen kilenc fórumot tartottam a kilenc új kutatóközpont munkatársaival. A rendezvények célja, hogy a kutatókkal közvetlenül ismertessem a megújítás céljait és menetét, az érintettek pedig közvetlenül kérdezhessenek az őket érintő kérdésekről. Másrészt én magam is szembesültem néhány olyan részletkérdéssel, amelyekre nem gondoltunk a nagyszabású átalakítás megtervezésekor, hiszen a kialakítandó kilenc kutatóközpont nagymértékben különbözik egymástól.
A résztvevők sok olyan kérdést is felvetettek, amelyekből látszott: a fórumra szükség volt néhány aggodalom eloszlatására azzal kapcsolatban, hogy a kutatók hogyan folytathatják munkájukat, mennyiben érintik az átalakítások a különböző kutatási témák helyzetét. Világossá tettem, hogy 15 kutatóintézet és központ lesz, ugyanakkor a kutatásban, a kutatómunkában szükséges autonómia megmarad. A kutatóközpontok nem azért jönnek létre, hogy valaki megszabja a kiemelkedő kutatóknak mit kell csinálniuk, hanem hogy biztosítsa az együttműködés lehetőségét a tudományok határterületein. Nyugati mintára vezető kutató (principal investigator) köré szerveződik egy-egy kutatócsoport. Ez a struktúra szervesen épül fel, nem pedig a hivatali rendnek megfelelően. Nem hivatali munkát kell ugyanis végezni, hanem különleges alkotómunkát, amelynek kedvezőbb, tágabb kereteket biztosítanak a kutatóközpontok" - magyarázta Pálinkás József.
A kutatóintézetekből 140 adminisztratív dolgozót, az egyéb intézményekből nyolcvanat bocsátanak el. A strukturális megújulás első lépésével megtakarítható félmilliárd forint a kutatásokra fordítható forrásokat növeli.
"A reakcióból úgy értékelem, hogy a kutatók örültek ezeknek a fórumoknak, látják a célokat, azt, hogy egy végiggondolt, a kutatóhálózat érdekében történő átalakítást hajtunk végre, amely során maximálisan igyekszünk figyelembe venni az egyéni szempontokat" - fogalmazott Pálinkás József.
Az MTA elnöke különösen örvendetesnek tartja, hogy nagyon sok fiatal szólt hozzá.
"Szép számmal voltak itt fiatal kutatók, hiszen az összes kutatói fórumon elmondtam, hogy ez az átalakítás nekik szól. Olyan kutatóhálózatot szeretnénk megalkotni, amely a mai fiatal kutatóknak 20-30 év múlva is biztosítja a versenyképes kutatás lehetőségét Magyarországon. Ezt elsősorban nem a magunk számára, hanem a fiatalok érdekében hajtjuk végre" - jegyezte meg Pálinkás József.
Hozzátette: természetesen voltak viták is.
"Örülök a vitának, mert egy ilyen mértékű átalakításnál szükséges, hogy világosan beszéljünk egymással. Úgy vélem, hogy sikerült az aggodalmakat eloszlatni" - hangsúlyozta az MTA elnöke.
Pálinkás József kitért arra is, hogy az intézményhálózat versenyképességét célzó megújítási programját "régóta várt bátor lépésnek" értékelte az MTA elnökének stratégiai tanácsadó testülete.
"A testület az MTA tevékenységét alapjaiban meghatározó, hosszú távú döntések meghozatalában segít. Tagjai kiemelkedő, jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakemberek: Bogsch Erik, Bojár Gábor, Kopits György, Krausz Ferenc, Kúnos György és Szelényi Iván" - emelte ki Pálinkás József.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Emelkedett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,10 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 19 183,32 ponton zárt pénteken.
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint
Évi 2-3 százalékkal
Egyre kevesebb tejet fogyasztunk
Hamarosan döntés születhet
Reklámadó - közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát
Az NGM-nél már készülnek
Új adó: még nem reklamál a Reklámszövetség
Kevesebb MNB-kamatcsökkenés várható
Londoni elemzők: javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai
Disznóság
Oroszlányi sertéskereskedők: félmilliárdos kárt okoztak az államnak

A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
A fog növekedési vonalain kimutatható elemek, nevezetesen a bárium és a kalcium változó mennyiségének vizsgálatával tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a neandervölgyi csecsemőket viszonylag korán leszoktatták az anyatejről.
Napi horoszkóp - 2013. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Kapocs - Diákok a közösségért
Kiállítással, beszélgetésekkel, koncertekkel is kívánja erősíteni az iskolai közösségi szolgálat és a felnőtt önkéntesség gondolatát péntektől egy héten keresztül a Kapocs - Diákok a közösségért elnevezésű rendezvénysorozat a fövárosi Kogart Galériában és Kogart Házban.
Bihardiószegen
Idén sem maradhat ki a Borfesztivál
Egy teljes héten keresztül
Túrák, játékok, programok - nemzeti parkok ünnepe júniusban
50 percben
A mi székelyeink - dokumentumfilm a román-magyar együttélésről
Nem maradhat következmény nélkül
Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság
Sziget-program
Nick Cave, a Franz Ferdinand és a !!! is jön a Szigetre
BBB
Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság
A kilépő oldalon
Péntek van - Záhony ismét "bedugult"
Senkinek nem lett baja
Égett az autóbusz Cseszneknél
Hármas karambol
Hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
Labdarúgó NB I
Ellenőrzések és útlezárások lesznek a Debrecen-Fradi rangadó napján
EU támogatásból
A Körösök Völgyében 76 kilométer új kerékpárút épül
Tűzoltók a helyszínen
Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás

18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Csak dicsérni tudjuk Gisele éles helyzetfelismerő képességét, amivel még időben rájött, hogy a fehér pólója alatt elég feltűnő az a rózsaszín melltartó, úgyhogy jobban is tette, hogy levette. A többi ruhadarabbal együtt.
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
Családi ház kertjében
100 éves puskagránátot találtak Kispesten - még akár múzeumba is kerülhet
"Nem okozott fizikai kárt a gyerekeknek"
Leragasztotta az ovisok száját, mégsem büntették meg
Leszámolás
Kézi súlyzó rúdjával gyilkolta le füvet nyíró feleségét
Egyházasfalun
Kerti tóba esett a gyerek - újra kellett éleszteni
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Tiltakozik a román közigazgatás átalakítása ellen a Székely Nemzeti Tanács
- 4:36 "Sorry" - a lemondott CIA igazgató szeretője sajnálja
- 3:32 Orosz-szerb stratégiai partnerség
- 2:29 A virágok azért "alszanak" mert fejlettek
- 1:29 Balog szerint a hazánkról szóló viták Európa jövőjéről szólnak
- 0:29 Palócföldi táncháztalálkozó
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.25 05:26
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.24 21:35
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.24 21:28
- Trafik - a 6-os villamoson tüntetett a Demokratikus Koalíció2013.05.24 12:40
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



