Perverz gyilkossági rituálék
Hátborzongató! Veszélyben az albínók élete Tanzániában
Az utóbbi hónapokban több tucatnyian váltak gyilkosság áldozatává, testrészeiket fetisizmus és babonák hívei vásárolják meg a hullacsempészektől.
2008.04.19 11:29MTIEz csak egy a Tanzániában tapasztalható sötét szokások közül, az országban - feltételezett boszorkányságuk miatt - idős emberek is gyakran válnak gyilkosság áldozatává. Emellett az emberi bőr is kelendő a feketepiacon. Sok afrikai országban az albínók számára a bőrből hiányozó pigmentek stigmát jelentenek. Gyakran boszorkánysággal vádolják őket, s el kell szenvedniük, hogy családjuk és szűkebb közösségük kitaszítja őket. Tanzániában nem a boszorkányság gyanúja jelenti számukra a bajt, a helyzet még ennél is rosszabb.
"Gyilkosaik egyes testrészeiket, így az ujjaikat, a nemi szervüket, a nyelvüket és a hajukat akarják megszerezni" - közölte Said Mwena rendőrfőnök. Becslések szerint Tanzánia 39 milliós lakosságából megközelítőleg 270 ezer albínó. Március vége óta tizenöt albínót öltek és csonkítottak meg. Mwena szerint a már ismert eseteken túl további két albínó tartózkodási helye ismeretlen. Jakaya Kikwete államfő személyesen ítélte el a jelenséget és április elején több intézkedést jelentett be az albínók védelmére; egyebek közt feleskette a tanzániai történelem első albínó parlamenti képviselőjét.
Az albínók meggyilkolását sokan a Tanzániában kulcsfontosságúnak tartott bányászattal kötik össze. A gyémántban, smaragdban, rubinban, valamint zafírban gazdag, az aranykitermelésben Dél-Afrika és Ghána mögött következő Tanzániában a bányavidékek környéke számít az albínók testrészeivel folytatott kereskedelem központjának. A hatóságok szerint az alig iskolázott bányászok a legfőbb vevők.
Bizonyos babonák szerint ugyanis az albínók testrészei jószerencsét hoznak, elűzik a halált, és segítenek megtalálni a jó vágatokat. A tanzániai albínókat tömörítő szervezet elnöke, Ernest Kimanya két követeléssel fordult a kormányhoz: egyfelől vessenek véget a gyilkosságoknak, másfelől pedig dolgozzanak ki egy nyilvántartást, amely az albínókat veszi számba.
"Könnyű célpontok vagyunk, és igencsak védtelenek" - mondta Kimanya. A legutóbbi gyilkosságok a Viktória-tó környékén történtek, ahol a már évtizedek óta folyó vérengzésnek más áldozatai is voltak: idősek, akiket boszorkánysággal gyanúsítottak. Számítások szerint a hetvenes évek óta mintegy háromezer öreggel végeztek, a hidegvérrel véghez vitt gyilkosságokat dárdával, nádvágókéssel, vagy éppen baltával követték el. A perverz gyilkossági rituálé magába foglalja az áldozatok viskóinak felégetését is, a gyilkosok ellenszolgáltatásként egy-két marhát kapnak megbízóiktól. Más esetekben a "jól végzett munkáért" 100 dollár jár. Az esetek eddig az ország elszigetelt, északnyugati részében történtek, azonban a délnyugati részben is kereskednek az emberbőrrel.
A Zambia, Malawi, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaság közelében az emberi bőr ára akár a 400 dollárt is elérheti, ami komoly összegnek számít egy olyan országban, amelynek lakosai kevesebb mint napi egy dollárból tengetik életüket. Alig két éve még úgy tűnt, a hatóságoknak sikerül megfékezniük a barbár gyilkosságokat, addigra azonban már több tucatnyi albínót öltek meg, majd lenyúzták bőrüket. Az akkori gyilkosságok három gyanúsítottja került börtönbe.
Kapcsolódó írások:

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Hovány Kft.Logisztikus
Sapa Profiles Kft.Projektvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 01:16
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



