Edmond Halley sokoldalú tudós volt
Kétszázhetven éve halt meg a Halley-üstökös felfedezője
Kétszázhetven éve, 1742. január 14-én halt meg Edmond Halley angol csillagász, fizikus, az egyik leghíresebb üstökös felfedezője.
2012.01.12 22:30MTIHosszú és eredményekben gazdag élete során volt hajóskapitány, egyetemi professzor, királyi csillagász, a Royal Society titkára és a pénzverde vezetője, ő tervezte az első búvárharangot, ő állította össze az első meteorológiai térképet és az első halálozási statisztikát is.
Az 1656. november 8-án született Halley már tizenkilenc évesen tanulmányt tett közzé Johannes Kepler törvényeiről. Egy évvel később tanulmányait félbeszakítva hajóra szállt és Szent Ilona szigetére ment, ahol létrehozta a déli félteke első obszervatóriumát. Itt 341 csillag koordinátáit jegyezte fel, teljesítményéért alig 22 évesen a Royal Society (Királyi Természettudományos Társaság) tagjává választották.
Hazatérve barátságot kötött kora legnagyobb lángelméjével, Isaac Newtonnal, így jelentős szerepet játszott a tömegvonzás elméletének megalkotásában. Történt ugyanis, hogy Halley baráti társaságában az égitestek mozgására terelődött a szó - akkoriban azt már tudták, hogy a bolygók nem kör, hanem ellipszis alakú pályán keringenek, de ennek okát nem ismerték. Halleyt nem hagyta nyugodni a probléma, és végül 1684-ben Cambridge-be utazott, ahol Newtonnak is feltette a kérdést. A tudós közölte, hogy ő ezt már ki is számította, de elvesztette feljegyzéseit. Halley nógatására Newton nemcsak hogy újrakezdte vizsgálatait, de két évre vissza is vonult, és megírta a tudomány menetének új utat szabó Principiát. Sajnálatos módon ezután Robert Hooke és Newton elsőbbségi vitába keveredett, nézeteltérésük elsimításához Halley minden diplomáciai érzékére szüksége volt, és végül - a takarékos Royal Society helyett saját költségén ő nyomtatta ki a könyvet. Bízvást mondható, hogy ez volt legnagyobb tudományos eredménye...
Halley képes volt arra, hogy nagy mennyiségű tudományos adatot áttekinthető formába rendezzen, így ő készítette el a tengeri szelek járását ábrázoló első térképet. Részletes halálozási statisztikákat is összeállított, megvetve ezzel a biztosítási matematika alapjait. Foglalkozott a Nap-Föld távolság meghatározásával, az optikai lencsék gyújtótávolságainak kiszámításával, ő tervezte az első búvárharangot, készített hőmérőt, és praktikus ember lévén eljárást dolgozott ki a kifogott halak frissen tartására. Tengeri expedíción vizsgálta a Föld mágneses elhajlásának ingadozását, és arra következtetett, hogy ezt a Föld magjának a kéreghez képest változó helyzete okozza.
Igazi szenvedélye mégis a csillagászat maradt. Oxfordban volt professzor, és élete utolsó két évtizedében ő töltötte be a királyi csillagász pozícióját. Tevékenységét az üstökösök vizsgálatára összpontosította, mert úgy tűnt, mintha ezek az égitestek - a bolygókkal és a Holddal ellentétben - nem engedelmeskednének Newton törvényeinek, és akkor jönnének-mennének, amikor nekik tetszik. 1705-ben megjelent művében huszonnégy üstökös pályáját írta le, és megállapította: mivel az 1456-ban, 1531-ben, 1607-ben és 1682-ben megjelent üstökös pályája teljesen hasonló, és felbukkanása is periodikus, csak ugyanazon égitest egymást követő, 76 évenként jelentkező visszatéréséről lehet szó. Megjósolta, hogy a jelenség 1758-ban lesz újra látható, és a ma Halley-üstökösnek nevezett égi vándor fel is bukkant az égbolton (utoljára 1986-ban volt látható).
Maga Halley ezt már nem érte meg, 1742. január 14-én halt meg Greenwichben.

Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Az biztos, hogy ezt a finomságot sokkal hamarabb lehet elkapkodni, mint elkészíteni: a marcipános csigák abszolút jó vendégvárók!
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Hallhattunk már a túl hangos zene ártalmairól - kutatók szerint minden, többórás rockkoncert átmeneti hallásvesztést okoz, de az ismételt, erős zajnak kitettség tartós halláskárosodással járhat.
Napi horoszkóp - 2012. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?

Ékszerek, kiegészítők, kerámiák és lakberendezési tárgyak a pünkösdi kortárs kiállításon
A pünkösdi Kreatimm-Kényeztesd a lelked! című kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, kerámiákat és lakberendezési tárgyakat mutatnak be vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan

Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit egy ittas gépkocsivezető elütött szombaton hajnalban Helvécia külterületén.
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301

Pb-palack robbant Dunavarsányban - senki sem sérült meg
Egy pb-gázpalack robbant fel szombaton reggel Dunavarsány egyik ikerházában; a balesetben senki sem sérült meg.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Megasztár Finálé
A kis Gigi nagy napja
Elkapták
Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
Szolgálaton kívüli rendőr segített az elfogásban
Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:05 Exhumálják a kőkori sírkamrában talált emberi csontokat
- 10:55 Könnyedén döntős a 4x200 méteres férfi gyorsváltó
- 10:49 DK: most miért nem jelent fel senkit Schiffer?
- 10:45 Hosszú és Jakabos lefoglalta az első két helyet - Szilágyi Liliána hiába lett nyolcadik
- 10:34 Háztetőről lőtt áldozataira a finn ámokfutó - egy 18 éves nő meghalt
- 10:24 Az ábrázolt alaktól függetlenül az MSZP is elítéli a szoborgyalázásokat
- 10:00 Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését
OrsayTerületi képviselő
Eway Center Kft.Termelési mérnök
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését2012.05.26 11:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 10:27
- Amikor a farok csóválja2012.05.26 10:10
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.26 10:06
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.26 10:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



