hirdetés

Először sikerült

Olyan egéragyat fotóztak, mint még soha

Először sikerült kutatóknak különösen éles, élő képet készíteni életben lévő egerek agyáról.

2012.02.03 18:57MTI

Stefan Hell és a göttingeni Max Planck Intézet (MPI) kutatói STED fénymikroszkóppal megvizsgálták az idegsejtek finom elágazásainak tevékenységét. Az eszközzel hetven nanométer alatti felbontású struktúrák is láthatóvá válnak.

"Az organizmusba való közvetlen betekintés új utakat nyit a neurológiában és információkat szolgáltat olyan betegségekről, mint az Alzheimer-kór, az autizmus vagy a Parkinson-kór" - mondta Hell. A MPI kutató eredményeiket a Science című folyóiratban mutatták be pénteken.

"Ez a biológiai kutatás nagyon érdekes fejlesztése, amely rendkívüli módon fogja előrevinni a tudományt" - fejtett ki Leo Peichl, a frankfurti MPI professzora. A Hell által kifejlesztett STED fénymikroszkóp elsőként tette lehetővé élő sejtek molekuláris struktúrájának megismerését. A korábbi fénymikroszkópokkal ez lehetetlen volt, az elektronmikroszkóp pedig csak preparált, halott sejtek vizsgálatát tette lehetővé.

Hellnek tehát egy a kutatók által eddig legyőzhetetlennek hitt akadály legyőzése sikerült. Ernst Abbe fizikus 1873-ban megállapította, hogy az egymáshoz 200 nanométernél közelebb álló objektumokról nem lehet különálló képet alkotni. Hell azonban új technikájával mégis megvalósította ezt.

A kutató szerint az új eljárás számos területen eredményesen alkalmazható lesz.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Mérgező növények otthonunkban, kertjeinkben
2012. máj. 26. 10:41

A visszérbetegség fokozatai
2012. máj. 26. 09:41

Vízi balesetek: mit tegyünk, és mit ne?
2012. máj. 26. 07:38

Agyrázkódás - Tünetek és ellátás
2012. máj. 26. 05:21

Allergia csecsemőknél és kisgyermekeknél
2012. máj. 26. 02:51

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.