A sav nem csak a gyomrot marja...
Az óceán savasodása veszélyezteti az osztrigákat
Először sikerült kimutatni természetes környezetben a tengervíz savasodása és az osztrigák elhullási aránya közötti összefüggést.
2012.05.12 11:06MTIAz erre vonatkozó kísérleteket a Csendes-óceánon végezték amerikai kutatók. Mint arról a párizsi Le Figaro a Limnology and Oceanography című szakfolyóirat alapján beszámolt, az összefüggés korábban is ismert volt, de csak laboratóriumi körülmények között bizonyították. Ezúttal magában az óceáni környezetben figyelték meg a jelenséget.
Az osztrigatenyésztők 2007-ben figyeltek fel először az aggasztó folyamatra. Az amerikai Oregon állam egyik nagy osztrigatelepén, amely a Csendes-óceáni tenyésztőket látja el, ritkulni kezdtek az értékes egyedek. A Crassostrea gigas faj szaporítására milliószámra a tengerbe bocsátott osztrigabébik rendre elpusztultak, a gazdasági veszteség dollármilliókra rúgott.
A tenyésztők először oxigénhiányra és különböző baktériumokra gyanakodtak. Miután ezek a feltevések nem igazolódtak be, előtérbe került a savasodás hipotézise. A tudósok végül feltárták: minél savasabb a víz, a kagylófélék számára annál nehezebb a védő páncélzat előállítása.
Fotó: sxc.hu
Jean-Pierre Gattuso, a Villefranche-sur-Merben működő oceanográfiai laboratórium (CNRS) kutatási igazgatója elmondta a francia lapnak, hogy "néhány éve a kagylókon végzett laboratóriumi kísérletek először azt mutatták ki, hogy savasabb vízben lassabban növekednek az osztrigák, majd azt is, hogy amennyiben a savasság fokozódik, a védő kagylóhéj egyszerűen feloldódik".
Az amerikai kutatók megfigyelték, hogy a probléma a kis osztrigák születésének másnapjától jelentkezik a Csendes-óceánon, akkor, amikor kialakítanák a maguk kemény védőpáncélját. A levegő szén-dioxid-tartalmának jelentős részét az óceán nyeli el. Ám minél erősebb a CO2-kibocsátás - az ipari korszak kezdete óta a levegő szén-dioxid-tartalma 40 százalékkal nőtt -, annál jobban csökken a savasságot jelző 7-es alatti pH-érték, és a vizek egyre jobban savasodnak.
"A pH-érték ugyan csak 0,1 százalékkal csökkent, de ez a savasodás 30 százalékos növekedését eredményezte - fejtette ki a francia CNRS tudományos kutatója. - A legsötétebb forgatókönyvek szerint a pH-érték akár 0,4 százalékkal is apadhat, ami 150 százalékkal emelné a savasodást."
A számok közötti látszólagos ellentmondás magyarázatára Gattuso a földrengések mérésére szolgáló Richter-skálát hozta fel példaként: a 8-as erősségű földrengés valójában 10-szer erősebb, mint a 7-es.
Burk Hales, az Oregoni Egyetem kutatója, az amerikai tanulmány egyik szerzője rámutatott, hogy a CO2-tartalom várható növekedése következtében 20-30 év múlva már nem lesz kifizetődő az osztrigatenyésztés az oregoni térségben. A helyzetet súlyosbíthatja egy helyi jelenség, az igen savas mélytengeri vizek felszínre törése. Az oregoni osztrigaeladások elérik az évi 100 millió dollárt, közvetve pedig 273 millió dollár értékű gazdasági tevékenység függ ettől az ágazattól.

Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Miközben a magyar közönséget az eurovíziós 10. hely ellenére továbbra is erőteljesen megosztja ByeAlex Kedvesem című száma, nemzetközi szinten egyre népszerűbb a dal. Videókkal!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!

Nem marad befőzésre gyümölcs az idén
A hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint.
Az év első negyedében
Nőtt a brit gazdaság teljesítménye
Devizapiac
Ismét gyengült a forint
Budapesti Értéktőzsde
Visszasett a BUX
A Fed elnöke
Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

Krokodillal éjszakázott a szülinapos horgász
Egy kétméteres krokodillal volt kénytelen tölteni a születésnapja éjszakáját egy ausztrál horgász, miután véletlenül a horgára akadt a hüllő, de a hivatal másnap reggelig nem akart vele foglalkozni.
Tragédia
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
Bizsergeti a bőrét a durva kéreg
18+ képek - A fának dőlni csak meztelenül élvezet!
Még jegyet se vett a "barátnőjének"
Gumibabát dugott a mozi hátsó sorában
Az anyák észre se vették a cserét
Perverz apák: kicserélték a lányaikat, hogy szexeljenek velük
Egy kisgyerek súlyosan megsérült
Gyerekekre dőlt az óvoda fala
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:36 Női foci - Jakabfi Zsanett csapata a BL-győztes!
- 8:31 Most akkor mégsem halunk ki megfulladva vagy megsülve 50-100 éven belül?
- 8:26 Holokausztper - Budapesten, tanúként, hallgatják meg Csatáry Lászlót
- 8:19 Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
- 8:11 Guantánamo: Jemen üdvözölte Obama döntését
- 8:05 Svájcnak továbbra is jár az "Aaa" adósosztályzat
- 7:57 Berlusconi-per: halálos fenyegetéseket kapott a ügyész
top fórum témák:
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 08:35
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 05:28
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.23 17:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


