Talán megvan a megoldás...
Visszafordítható a májkárosodás?
Amerikai tudósok azt állítják, hogy megállítható, sőt visszafordítható a túlzott alkoholfogyasztás, illetve a hepatitisz okozta májkárosodás.
2007.12.31 14:30National GeographicA rendszeres és túlzott mértékű alkoholfogyasztás, valamint a májgyulladások különféle típusai miatt a májban fölszaporodhatnak a kötőszöveti rostok (fibrózis), ami jelentős hegszövetképződéssel jár.
Ha túl sok hegszövet halmozódik fel, májzsugorodás (cirrózis) alakul ki. Ez az állapot jelentősen rontja a máj működését és végül halálhoz vezet.
Jelenleg az orvosok nemigen tudnak mást tenni, mint a beteg életmódjának megváltoztatásával, illetve a vírusos betegség kezelésével megpróbálják megakadályozni a máj további károsodását.

A Kaliforniai Egyetem San Diego-i Orvostudományi Karán dolgozó kutatóknak sikerült megállítani a hegszövetképződést úgy, hogy blokkolták az ún. RSK fehérjét, amely természetes úton képződik a szervezet gyógyulási folyamatai során.
A tudósok súlyos májzsugorodásban szenvedő egereket használtak a kísérletekhez. A kísérleti állatok egy részében vegyszerrel gátolták az RSK képződését. Ezekben az egerekben megállt a kötőszövetek képződése a májban, a kezeletlen egerek állapota viszont tovább romlott.
A tanulmány vezetője, dr. Martina Buck azt mondta, úgy érzi, hogy a kezelés alkalmas még jelentősebb sikerek elérésére is, azaz csökkentheti a májban már korábban kialakult károsodást is. Állítása szerint legújabb eredményeik bizonyítják, hogy képesek megfordítani a már bekövetkezett károsodást.
A Brit Máj Egyesület (British Liver Trust) szóvivője szerint a kutatás ígéretes: „Nyilvánvalóan nagyon korai stádiumban van, és az igazi próba az lesz, amikor olyan kezelést dolgoznak ki, amellyel biztonságosan megállítható lesz a májbetegségben szenvedő betegek májkárosodása és megfordítható lesz a fibrózisuk. Attól függetlenül, hogy a cirrózis teljesen megfordítható lesz-e vagy sem, egyértelműen sok előny származik abból, ha csökkentik a májban felhalmozódott kötőszövet mennyiségét, mivel így lehetővé teszik, hogy a májsejtek visszanyerjék normális működőképességüket.”

Képek - Elsöprő fölény: Radics Gigi lett a 6. megasztár!
Óriási küzdelem folyt a hatodik megasztár-cím megszerzéséért, a két finalista minden tudását és tehetségét beleadta az utolsó nagy összecsapásba, ám a nézők szimpátiáját szinte lehetetlen volt megingatni.
Igazi ínyenc csemege a marcipános csiga
Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

Már a gyereknek is kell - ne bízzunk a túl olcsó napszemüvegekben!
Már az áprilisi, májusi napsugárzás is erős megpróbáltatást jelenthet a szemnek, így a jó minőségű napszemüveg ma már gyakorlatilag nélkülözhetetlen.
Ha a zaj ismétlődik, tartós lehet a hallásvesztés
"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Napi horoszkóp - 2012. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet

Ékszerek, kiegészítők, kerámiák és lakberendezési tárgyak a pünkösdi kortárs kiállításon
A pünkösdi Kreatimm-Kényeztesd a lelked! című kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, kerámiákat és lakberendezési tárgyakat mutatnak be vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan

Rosberg volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombat délelőtti, összesítésben harmadik szabadedzésén.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében

Pb-palack robbant Dunavarsányban - senki sem sérült meg
Egy pb-gázpalack robbant fel szombaton reggel Dunavarsány egyik ikerházában; a balesetben senki sem sérült meg.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Megasztár Finálé
A kis Gigi nagy napja
Elkapták
Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
Szolgálaton kívüli rendőr segített az elfogásban
Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:25 Mégis újra lehetne indítani a Malévot?
- 13:25 Floridára lecsap a Beryl - Képek!
- 13:08 Rosberg volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen
- 13:02 Fazekas Nándor 2015-ig hosszabbított Veszprémben
- 12:57 Jogi szankciókkal támasztaná alá a munkavállalók jogait az LMP
- 12:55 Felgyújtották a Ricsi büfét
- 12:47 Fekete 24 órájuk volt az embercsempészeknek Csongrád megyében
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését2012.05.26 11:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 10:27
- Amikor a farok csóválja2012.05.26 10:10
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.26 10:06
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.26 10:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



