hirdetés

Ray Bradbury-ről kapta nevét a leszállóhely

Képek, videó: Megtette első kísérleti útját a Curiosity

Megtette első kísérleti útját a Curiosity (Kíváncsiság) marsjáró szerdán a vörös bolygó felszínén. Összegyűjtöttük az eddigi legjobb képeket!

Nézze meg a képeket! >>> képgaléria

2012.08.23 11:30MTI/NASA

A kísérleti út része annak az ellenőrzéssorozatnak, amelynek során a Curiosity műszereinek működőképességét vizsgálják azóta, hogy augusztus 5-én a vörös bolygóra érkezett.

A marsjárónak az eredeti tervek szerint az ellenőrző út során mintegy három métert kellett megtennie, majd jobbra visszafordulnia, és visszatérnie nagyjából az eredeti parkolóhelyére, hogy teszteljék a mozgási képességeit. Arról, hogy végül mennyit és hogyan haladt, később számolnak be a szakemberek. A Curiosity - amennyiben rendesen működik - elvileg naponta több tucat métert is képes megtenni.

KATT a képre >>>

Előzőleg az amerikai űrkutatási hivatal közölte, hogy megsérült a Curiosity két szélérzékelő szenzorának egyike, ám a szakértők reményei szerint ez nem fogja akadályozni a kutatási program méréseit. A marsjárót 10 tudományos eszközzel szerelték fel, amellyel vizsgálni tudja, hogy létezhettek-e a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek. Feltérképezi a vörös bolygó geológiáját, és méri légkörét is.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A füstölt és sózott hús növeli a leukémia kockázatát
2013. jún. 19. 23:23

Mire utal az éjszakai izzadás?
2013. jún. 19. 21:41

Ötpercenként meghal valaki vérrög vagy trombózis miatt
2013. jún. 19. 20:11

Autizmust okozhat a levegőszennyezés
2013. jún. 19. 19:01

Legyen szívügyünk a diabétesz!
2013. jún. 19. 18:04

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.