8 napot, 13 órát és 59 percet töltött a világűrben
Sok szerencsét, Mr. Armstrong
Meghalt Neil Armstrong, az első ember, aki egy idegen égitestre, a Holdra tette a lábát.
2012.08.25 22:27ma.hu82 éves korában elhunyt Neil Armstrong - jelentette be családja. Az egykori amerikai asztronauta volt az első ember, aki a Holdra lépett. Éppen születésnapja után, mely a hónap elején, augusztus 5-én volt, két nappal esett át egy bypass szívműtéten, mivel szívkoszorúér elzáródása komoly problémákat okozott egészségében. Cincinnatiban élt feleségével, Carollal.
"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Neil Armstrong eltávozott közülünk a szívkoszorúér műtétje után fellépő komplikációk eredményeként" - áll a család közleményében. "Neil szerető férj, apa, nagyapa, testvér és barát volt."
Neil Armstrong - Fotó: NASA
1969 júliusában az USA az Apollo-program keretében indította az Apollo-11-et, amelynek parancsnoka volt. Edwin Aldrinnal együtt 1969. július 20-án szállt le a Holdra, akkor hangzott el egyik híres mondata: "Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek". (Volt egy másik is, arról itt olvashat többet >>>)
Korábban részt vett már egy Gemini küldetésen is. Tiszteletére az 1982 PC aszteroidát (6469 Armstrong), valamint a Hold túlsó oldalán egy 4 kilométer átmérőjű krátert neveztek el róla. Ugyancsak Armstrong űrhajós nevének részletét viseli az egyik olyan ásvány, amelyet az első holdraszállás űrhajósairól neveztek: az armalcolit.

Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Pünkösd alkalmával biciklit ragadtak a VIVA Comet fiatal énekesnői és egy jól sikerült mini-túra keretében körbekerekezték a Városligetet, majd ladikba ültek a Liget csónakázótaván.
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak

A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
A legtöbb pénzt, várhatóan 2,97 milliárd forintot a fővárosi és megyei kormányhivataloknak, valamint a járási hivataloknak szánt forrásból zárolnak.
Plusz 4, plusz 2
Most csütörtökön drágul az üzemanyag
Bundesbank
Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
Pekingben
Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
Szijjártó Péter írta alá
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi
Országosan
Itt az idei bérajánlás
Stabilitási jelentés
MNB: rosszabb helyzetben is kezelhető lenne a bankrendszer tőkeigénye

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója
Az intézmény közép-európai fókuszát északi és déli irányban is kell terjeszteni, valamint Ausztriát is be kell ebbe vonni.
Pelotajátékost ábrázol
Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában

Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
A szegedi 2-es villamos pályájának és a hozzá kapcsolódó létesítményeknek a többször módosított határidő alapján 2010. szeptember 18-ra kellett volna elkészülniük.
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson
Mezőhegyes
Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
Senki nem sérült meg
Három kamion ütközött az M5-ösön
Egyikük nem élte túl
Biciklistákat gázolt a teherautó
Autóval ütközött a villamos
Pótlóbuszok járnak a 4-es és 6-os villamosok helyett
A soroksári lehajtónál
Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son

23 év után tért haza: a Google Maps segített
Mindössze öt éves kisgyermek volt, amikor elrabolták és az otthonától mintegy 2000 kilométerrel odébb nőtt fel egy kínai férfi. Most a Google térképének köszönhetően talált haza.
Vezető karakterként kápráztatja el a nagyérdeműt
Képek - Magyar kötéltáncos került a Cirque de Soleil élére!
Feldühödött a visszautasítás miatt a nő
Megskalpolta a barátja péniszét, mert nem volt kedve szexelni
Eljárás indult az állatkinzó ellen
Vaslapáttal verte, majd árokba dobta az eszméletlen kutyát a kegyetlen férfi
A nő könnyebben sérült
Nyakon szúrta élettársát a hajléktalan férfi
Ezt ne próbálják ki otthon!
Videó - Rosszul sült el a kémiaórán a kísérlet
A támadó szabadlábon védekezik
Ásóval támadt az egyik, láncfűrésszel hárított a másik
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:03 Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
- 16:55 Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
- 16:51 Rezsicsökkentés - újabb milliókra büntették a szolgáltatókat
- 16:47 Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója
- 16:37 Első fokon két és fél év börtönt kapott a pécsi egyetemista
- 16:32 Médiaszabadság: uniós érvényesítésről szavazott meg állásfoglalást az EP
- 16:23 Az Ab elutasította az ombudsman indítványát
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


