Minimálbérnyi összeg a fekete aranyért

A fekete kaviár sosem volt demokratikus eledel

Megéri-e egyhavi minimálbért egy mozdulattal lecsúsztatni a torkunkon? Ezt mindenki döntse el maga: helyezzünk a fekete luxusbogyócskákból egy (arany)kanálnyit a nyelvünkre, és hagyjuk, hogy szétolvadva eltöltse szervezetünket a határtalan öröm.

_{2008.06.06 09:51}_ZONA

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

_hirdetés

Az volt a gyermekétkeztetés aranykora, amikor is a hetvenes évek Szovjetuniójában néhány déli városban a gyerekek napi energiaadagját nagy kanál friss kaviár szolgáltatta egy szelet barna kenyér társaságában. Manapság, aki ilyen delikát örömmel szeretné kényeztetni a szervezetét, jobb, ha degeszre tömött pénztárcával lép kedvenc kaviáréttermébe, hiszen az eredeti fekete arany adagját (körülbelül 50 gramm) Európában 50-70 ezer forintnyi euróért mérik. A dőzsölést persze kevesebből is megúszhatjuk, de ehhez a Kaszpi-tenger vidékére kell látogatni, és közeli barátságot kötni valamelyik rutinos helybéli halászcsaláddal. Ha sikerül az éber halőrök és a meglehetősen felkészült orosz kaviármaffia vigyázó tekintetét elkerülni, kis szerencsével már 10-20 ezer forintnyi rubelért is kaphatunk egy kilónyi kaviárt.

Ez persze csak keveseknek adatik meg. Az élvezetből kimaradó sokakat viszont az nyugtathatja meg, hogy mindig is így volt ez a kaviár vég nélküli élvezetével. Már az antik korokban is ismerték ugyan a halak és a halikra sóval tartósításának módozatait, a hűtési és a szállítási technikák kezdetlegessége miatt mégsem terjedhetett el igazán a kaviár, így kulináris élvezetben elsődlegesen a halászcsaládokat és a víz közeli települések lakóit részesítette. Illetve a társadalmi berendezkedés következtében őket sem, mert a nemes kaviár kizárólag a legfelső uralkodói körök és a klérus étkezési rendjébe kerülhetett be. Aki ezt a szabályt akár csak egy kóstoló erejéig is felrúgni merészelte, könnyen elveszíthette jobb kezét az uralkodói döntés értelmében.

Az orosz cár, a perzsa sah és a pápa

Halikra pedig volt temérdek, csak hát a kaviárnak minősülőből volt, illetve van kevés. Ebbe az előkelő csoportba ugyanis csak a tokfélék három tagjának ikrái kerülhetnek: a legnagyobb szemű, sötétszürke beluga (viza), a kisebb, kicsit barnás oszetra (vágótok) és az apróbb szemű, sötétszürke szevruga (sőregtok). Létezik egy a fejedelmi triumvirátus tagjainál is előkelőbb, elképesztően ritka és állítólag pazar ízű ikra is, az aranykaviár, amelyet valószínűleg az albínó oszetráknak, más mesélők szerint a hatvan évnél öregebb belugáknak köszönhetünk. Nehéz lesz pontosan megtudni, mert évszázadokig három ember fogyaszthatta ezt a ritkaságot: a perzsa sah, az orosz cár és minden katolikusok pápája. Mára meg már annyira ritkaságszámba megy, hogy szinte nincs is, csak elmerengő gasztronómusok képzeletében él tovább.

Majdnem hasonló sors vár előbb-utóbb a többi tokhalra is, ha a halászó országok ügyeletes minisztériumai nem tesznek drasztikus lépéseket az állományok megóvása érdekében. A korábban szinte minden nagy európai folyóban halászott beluga a folyami szabályozások és a vizek szennyezése következtében teljesen eltűnt, csak a Kaszpi-tengerben és folyóiban lelhető fel. Manapság a kitartó halvadásznak annyi esélye maradt, hogy Budapesten a Vizafogónál belugát, azaz vizát kapjon horogra, mint a lottó ötös bezsebelésére. Pedig a középkorban nem véletlen nyelvbotlás miatt kapta a nevét ez a dunai partszakasz. Kecsegét némi szerencsével viszont foghat az ember legnagyobb folyónkban, és az ebből a porcos halból nyert csemege sem marad jelentősen el nagynevű társaitól. A teljes cikket itt olvashatja el!