Négy évtizeddel korábban fedezhették fel?
Machu Picchu az inka romváros felfedezése
Machu Picchut Pachacutec inka uralkodó építtette 1450 körül, s a várost sikerült titokba tartani a spanyol hódítók előtt, akik száz évvel később szállták meg az országot.
2008.06.07 10:48MTI
Machu Picchut Pachacutec inka uralkodó építtette 1450 körül, s a várost sikerült titokba tartani a spanyol hódítók előtt, akik száz évvel később szállták meg az országot. A romvárost, amely jelenleg Peru legjelentősebb idegenforgalmi nevezetessége, s évente sok ezer turistát vonz, 1911-ben Hiram Bingham amerikai kutató fedezte fel. Paolo Greer, aki korábban egy alaszkai olajvállalat művezetője volt, nyugállományba vonulása után harminc éven át amerikai és perui levéltárakban kutakodott, s olyan dokumentumokra, térképekre bukkant, amelyek tanúsága szerint az inka romvárosba elsőként Augusto R. Berns német üzletember jutott el a XIX. század második felében.
Berns 1867-ben földeket vásárolt Machu Picchu környékén, s egy húsz évvel későbbi keltezésű irat szerint a helyszín hasznosítása érdekében céget alapított. A német üzletember azt vetette papírra, hogy a romvárosban minden bizonnyal rendkívül értékes leletekre lehet számítani, s egy részük az inkáktól származik. Mariana Mould de Pease perui kutató egyetért Paolo Greer elméletével. Állítása szerint a Yale Egyetem archívumában rábukkant egy levélre, amely szerint Berns és az akkori perui államfő megállapodott a helyszín kifosztásában, amennyiben a közép-amerikai ország kormánya megkapja a nyereség 10 százalékát.
"Berns szerencsevadász volt, nyerészkedni szeretett volna" - vélekedett Paolo Greer, aki állítása szerint olyan dokumentumra is rábukkant, amely szerint a német üzletember Machu Picchu körzetében aranybányászat céljából céget alapított, holott tudta, hogy a környező gránitsziklákban aligha számíthat túl sok nemesfémre. David Ugarte Vega, a San Antonió-i Egyetem régészeti és antropológiai tanszékének vezetője szerint, aki több mint három évtizeden át kutatott Machu Picchuban, Paolo Greer elmélete reálisnak tűnik, ám további vizsgálatok szükségesek.
"Meglehetősen sok a bizonyíték arra nézve, hogy Bingham előtt több külföldi felfedező is járt a helyszínen, s a várost már korábban kifoszthatták" - jelentette ki David Ugarte Vega. Annak ellenére, hogy Hiram Binghamot, akit egy helyi farmer vezette el a romvárosba, mások is megelőztek, az amerikai kutató nem távozott üres kézzel a helyszínről. A perui kormány 2006-ban követelte a Yale Egyetemtől, hogy adja vissza a műtárgygyűjteményt, amelyet Hiram Bingham Machu Picchuból magával vitt.
Tavaly az egyetem hajlandónak mutatkozott, hogy 4000 műtárgyat visszaad, a feleknek azonban nem sikerült végleges formába önteni a múmiák, kerámiaedények, csontok, műtárgyak visszaszolgáltatásáról szóló egyezményt. Paolo Greer kutatása alapján azonban arra lehet következtetni, hogy még ennél is sokkal értékesebb régészeti leleteket vihettek el az inka romvárosból, mielőtt Hiram Bingham "felfedezte" volna Machu Picchut.
Kapcsolódó írások:

Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Az biztos, hogy ezt a finomságot sokkal hamarabb lehet elkapkodni, mint elkészíteni: a marcipános csigák abszolút jó vendégvárók!
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Hallhattunk már a túl hangos zene ártalmairól - kutatók szerint minden, többórás rockkoncert átmeneti hallásvesztést okoz, de az ismételt, erős zajnak kitettség tartós halláskárosodással járhat.
Napi horoszkóp - 2012. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?

Ékszerek, kiegészítők, kerámiák és lakberendezési tárgyak a pünkösdi kortárs kiállításon
A pünkösdi Kreatimm-Kényeztesd a lelked! című kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, kerámiákat és lakberendezési tárgyakat mutatnak be vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan

Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit egy ittas gépkocsivezető elütött szombaton hajnalban Helvécia külterületén.
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301

Pb-palack robbant Dunavarsányban - senki sem sérült meg
Egy pb-gázpalack robbant fel szombaton reggel Dunavarsány egyik ikerházában; a balesetben senki sem sérült meg.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Megasztár Finálé
A kis Gigi nagy napja
Elkapták
Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
Szolgálaton kívüli rendőr segített az elfogásban
Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:18 Gyereknap lesz pünkösdhétfőn Pannonhalmán
- 11:05 Exhumálják a kőkori sírkamrában talált emberi csontokat
- 10:55 Könnyedén döntős a 4x200 méteres férfi gyorsváltó
- 10:49 DK: most miért nem jelent fel senkit Schiffer?
- 10:45 Hosszú és Jakabos lefoglalta az első két helyet - Szilágyi Liliána hiába lett nyolcadik
- 10:34 Háztetőről lőtt áldozataira a finn ámokfutó - egy 18 éves nő meghalt
- 10:24 Az ábrázolt alaktól függetlenül az MSZP is elítéli a szoborgyalázásokat
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését2012.05.26 11:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 10:27
- Amikor a farok csóválja2012.05.26 10:10
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.26 10:06
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.26 10:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



