Nem a kis zöld emberkék hibája
Energiaellátási problémák a Marson
Az idővel és a természet erőivel szemben folytatott versenyfutásban a Phoenix mérnökei az űrszonda műszereinek fokozatos lekapcsolására készülnek. Közben a Spirit is egyre nehezebb körülmények között dolgozik.
2008.11.13 15:59hirek.csillagaszat.huAz eredetileg 90 naposra tervezett misszió során a Phoenix végül 5 hónapon keresztül vizsgálta a Mars felszínét. A várakozásoknak megfelelően, ahogy a marsi nyár lassan őszbe fordul, az egység fokozatosan egyre kevesebb energia termelésére képes.
A rövidebb napok, és a napelemtáblákat érő kevesebb napsütés mellett több energiára lenne szükség, hogy a műszerek a csökkenő hőmérséklet ellenére is működőképesek maradjanak.
"Ha semmit sem tennénk, a működtetéshez szükséges energiamennyiség hamar túllépné a naponta megtermelt mennyiséget. A műszerek és egyes fűtőegységek lekapcsolásával néhány héttel meghosszabbíthatjuk a leszállóegység életét, és a tudományos tevékenységét." - mondta Barry Goldstein, a NASA JPL projektmenedzsere.
A következő néhány hét folyamán négy fűtőegységet kapcsolnak majd le - egyesével. Ezen egységek feladata az elektronika biztonságos működtetéséhez szükséges hőmérséklet előállítása. Ahogy a fűtés megszűnik, néhány műszer leállása is várható.
Az így megtakarított energiát az egység fő kamerájának, valamint a meteorológiai egységnek a táplálására kívánják felhasználni. Elsőként a robotkart, az azon található kamerát, valamint a TEGA műszercsoportot ellátó fűtőegységet állítják le.
Ezzel a lépéssel várhatóan 250 wattóra energia takarítható meg naponta. Amennyiben további beavatkozásra lesz szükség, a mérnökök másodikként a pirotechnikai beavatkozó egységet iktatják ki. Ezt az eszközt a landolás óta nem használták, a kikapcsolásával további négy nappal növelhető a leszállóegység élettartama.
A soron következő lépés a Phoenix kamerájának és a meteorológiai egységnek a fűtését biztosító rendszer leállítása. A várakozások szerint az itt üzemelő elektronikai eszközök önmaguk is elég hőt termelnek ahhoz, hogy képesek legyenek a további működésre.
Végső lépésként az utolsó fűtőegység lekapcsolása várható, magát a leszállóegységet, és az akkumulátorokat melegíti. Ettől a ponttól a Phoenix a Mars kegyeire lesz bízva. November 28. és december 13. között a Nap a Föld és a Mars között halad majd el, ami meggátolja a rádiókommunikációt.
Ez idő alatt az irányítóközpontból nem küldenek majd utasításokat a Phoenixnek, de a napi adatletöltések az Odyssey és a Mars Reconnaissance Orbiter segítségével folyamatosak lesznek. Jelenleg a mérnökök nem tudják megjósolni, hogy az utolsó fűtőegység lekapcsolására ezen időszak előtt, vagy után kerülhet majd sor. A marsi körülmények által okozott energiahiány a Spirit rover életében is nehéz pillanatokat jelent.
Egy november 9-i porvihar jelentősen korlátozta a napelemtáblákra jutó fény mennyiségét, így az aznap összesen 89 Wh energiát tudott előállítani. Ez a legrosszabb eredmény, amit a Spirit vagy az "ikertestvére", az Opportunity az elmúlt közel öt év folyamán bármikor is produkált, és jelentősen kevesebb, mint amennyi energiára a napi működéshez szükség van.
John Callas, a Spiritért és az Opportunityért felelős projektvezető szerint a legjobb esély a túlélésre akkor van, ha átveszik az irányítást, és nem engedik az automatikus hibakezelő rendszert életbe lépni.
Az irányítóközpontból arra utasították a Spiritet, hogy kapcsolja le fűtőeszközei egy részét, köztük azt is, amelyik a tudományos műszereket és a hőemissziós spektrométert védi. A parancs alapján a rover csütörtökig nem kísérel meg újabb kommunikációt.
Ennek ellenére folyamatosan figyelik az esetlegesen érkező jeleket, amelyeket a marsjáró abban az esetben küld, ha mégis beindul az alacsony energiaszintet kezelő védelmi rendszer.
A marsi időjárás-előrejelzés szerint a porvihar a következő néhány napban megszűnik, de a napelemtáblákra lerakódó por további problémákat okozhat a rover energiatermelésében.
Kapcsolódó írások:

Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Az biztos, hogy ezt a finomságot sokkal hamarabb lehet elkapkodni, mint elkészíteni: a marcipános csigák abszolút jó vendégvárók!
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Hallhattunk már a túl hangos zene ártalmairól - kutatók szerint minden, többórás rockkoncert átmeneti hallásvesztést okoz, de az ismételt, erős zajnak kitettség tartós halláskárosodással járhat.
Napi horoszkóp - 2012. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?

Ékszerek, kiegészítők, kerámiák és lakberendezési tárgyak a pünkösdi kortárs kiállításon
A pünkösdi Kreatimm-Kényeztesd a lelked! című kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, kerámiákat és lakberendezési tárgyakat mutatnak be vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan

Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit egy ittas gépkocsivezető elütött szombaton hajnalban Helvécia külterületén.
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301

Pb-palack robbant Dunavarsányban - senki sem sérült meg
Egy pb-gázpalack robbant fel szombaton reggel Dunavarsány egyik ikerházában; a balesetben senki sem sérült meg.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Megasztár Finálé
A kis Gigi nagy napja
Elkapták
Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
Szolgálaton kívüli rendőr segített az elfogásban
Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:42 A szakrális helyen várták a napfelkeltét
- 11:18 Gyereknap lesz pünkösdhétfőn Pannonhalmán
- 11:05 Exhumálják a kőkori sírkamrában talált emberi csontokat
- 10:55 Könnyedén döntős a 4x200 méteres férfi gyorsváltó
- 10:49 DK: most miért nem jelent fel senkit Schiffer?
- 10:45 Hosszú és Jakabos lefoglalta az első két helyet - Szilágyi Liliána hiába lett nyolcadik
- 10:34 Háztetőről lőtt áldozataira a finn ámokfutó - egy 18 éves nő meghalt
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését2012.05.26 11:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 10:27
- Amikor a farok csóválja2012.05.26 10:10
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.26 10:06
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.26 10:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



