Kalandorok kíméljék
Eltűnt műkincsek nyomában
Több mint száz eltűnt műkincset, köztük több, időközben előkerült darabot is bemutat az Ellopták! - Eltűnt mesterművek galériája című kötet, amelyet szerdán mutattak be Budapesten.
2008.11.19 16:48MTIA műkincslopás az utóbbi időben soha nem látott méretek öltött, mert a műalkotások piacán akkora pénzek forognak, hogy a busás haszon kísértésének nem tudnak ellenállni sem a kereskedők, sem a tolvajok.
Kik, hogyan, miért lopnak?
Ebbe a szövevényes világba vezeti be a kötet olvasóját a két szerző: Jonathan Webb kanadai újságíró és Julian Radcliffe az Art Loss Register (Eltűnt Műkincsek Nyilvántartása) elnöke.
Jonathan Webb az MTI-nek elmondta, hogy a kötet egyik része régészeti feltárásokról eltűnt műtárgyakról szól, egy másik része pedig a holokauszt során elkobzott műkincseket mutatja be; erről sok írásos anyag elérhető. "Az Art Loss Registertől kaptam azoknak az adatoknak a nagy részét, amelyek az általános lopások eseteit mutatják be, amikor múzeumokból vagy magángyűjteményekből tűntek el műtárgyak " - tette hozzá Jonathan Webb.
A londoni székhelyű Art Loss Register (ALR) hozta létre a világ legnagyobb, eltűnt műtárgyakról vezetett, keresőprogrammal ellátott adatbázisát.
Az ALR elnöke Julian Radcliffe 15 éve foglalkozik azzal, hogy ellopott műkincsek után nyomoz és ha megtalálja azokat, visszajuttatja jogos tulajdonosaiknak.
A festményeken túl sok más tárgyat is regisztrálnak az adatbázisban, például gyerekjátékokat, kerámiákat, ékszereket, bronztárgyakat, feltéve, ha azok egyediek. Évente mintegy 500 ezer műtárgyat kísérnek figyelemmel: nézik az aukciós házak kínálata mellett az interneten megjelenő műkincseket is.
Eddig 100 millió dollár értékű műalkotás felkutatásában vettek részt és segítségükkel 50 ember került börtönbe - számolt be eredményeikről Julian Radcliffe.
Elveszett ereklyék meglelője - Julian Radcliffe
A visszaszerzési arány elég alacsony, festmények esetében mindössze 15 százalék. Sok nagyon hosszú idő, 15-20 év múlva bukkan fel újra a lopást követően, előfordul, hogy sérülten, megrongálódva, mert az erdőben elásták vagy egy ruhásszekrényben hevert éveken át.
Lopott autók esetében magasabb, 60-70 százalékos a visszaszerzési arány - tette hozzá az ALR elnöke.
Művészet és pénz
Az Ellopták! - Eltűnt mesterművek galériája című kötet a HVG Könyvek kiadásában, a BÁV Aukciósház támogatásával jelent meg. Amellett, hogy szép reprodukciókkal szemlélteti a műalkotásokat, bemutatja a feltárt bűneseteket és számos olyan alkotást is, amely még nem került elő.
A szerzők szerint az 1960-as évektől lett sikk a műgyűjtés. A folyamathoz hozzájárultak a múzeumok, aukciók, kiállítótermek fényűző bemutatói, amelyekről a sajtó is nagy visszhanggal számolt be.
A művészet és a pénz között azóta is szoros a kapcsolat, amelyről a műértők, a régiséggyűjtők, a nagyközönség mellett a tolvajok is tudnak. Jonathan Webb úgy véli, a magánszektor, a közszféra és a rendőrség közötti együttműködéssel fékezhető meg a műkincslopások száma.
A publicitás is felhasználható a tolvajok ellen, mint ahogy az olyan adatbázisok is sokat segítenek, mint az ALR, ahol ellenőrizhető, hogy a megvásárlásra kiszemelt műtárgy nem lopott-e.

Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Az biztos, hogy ezt a finomságot sokkal hamarabb lehet elkapkodni, mint elkészíteni: a marcipános csigák abszolút jó vendégvárók!
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Hallhattunk már a túl hangos zene ártalmairól - kutatók szerint minden, többórás rockkoncert átmeneti hallásvesztést okoz, de az ismételt, erős zajnak kitettség tartós halláskárosodással járhat.
Napi horoszkóp - 2012. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?

Ékszerek, kiegészítők, kerámiák és lakberendezési tárgyak a pünkösdi kortárs kiállításon
A pünkösdi Kreatimm-Kényeztesd a lelked! című kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, kerámiákat és lakberendezési tárgyakat mutatnak be vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan

Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit egy ittas gépkocsivezető elütött szombaton hajnalban Helvécia külterületén.
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301

Pb-palack robbant Dunavarsányban - senki sem sérült meg
Egy pb-gázpalack robbant fel szombaton reggel Dunavarsány egyik ikerházában; a balesetben senki sem sérült meg.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Megasztár Finálé
A kis Gigi nagy napja
Elkapták
Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
Szolgálaton kívüli rendőr segített az elfogásban
Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:42 A szakrális helyen várták a napfelkeltét
- 11:18 Gyereknap lesz pünkösdhétfőn Pannonhalmán
- 11:05 Exhumálják a kőkori sírkamrában talált emberi csontokat
- 10:55 Könnyedén döntős a 4x200 méteres férfi gyorsváltó
- 10:49 DK: most miért nem jelent fel senkit Schiffer?
- 10:45 Hosszú és Jakabos lefoglalta az első két helyet - Szilágyi Liliána hiába lett nyolcadik
- 10:34 Háztetőről lőtt áldozataira a finn ámokfutó - egy 18 éves nő meghalt
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését2012.05.26 11:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 10:27
- Amikor a farok csóválja2012.05.26 10:10
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.26 10:06
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.26 10:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



