hirdetés

Túl sokan vagyunk?

A Föld túlnépesedése a legsúlyosabb probléma

A gazdasági válságnál is súlyosabb problémát jelent, hogy a túlnépesedett Föld teljes lakosságának nem lehet biztosítani a fejlett országokban eddig megszokott energiafelhasználást és életszínvonalat.

2009.02.24 14:35MTI

Erről beszélt Haraszthy László környezetvédelmi és vízügyi szakállamtitkár kedden Budapesten, az "V. Hagyomány és természet" című konferencián tartott előadásában. Haraszthy László kijelentette: a nyugati világ az elmúlt évtizedekben "brutálisabb gyarmatosítást hajtott végre, mint korábban bármelyik civilizáció".

A szakember szerint a "könnyű életet biztosító" fejlett országokban annyira "elharapódzott" az energiafelhasználás, hogy azt a bolygó tartalékai már nem bírják el.

Ezzel szemben az afrikai államok lakosai átlagosan négyszázszor kevesebb energiát használnak, mint az Egyesült Államok állampolgárai. Haraszthy László hangsúlyozta: a megújuló energiaforrások alkalmazásával is óvatosan kell bánni, hosszú távon szerinte ugyanis csak a napenergia jelenthet igazi alternatívát.

Rámutatott: az olyan egyéb, ma még környezetbarátnak mondott megoldások - mint például a biomassza-égetés, vagy a víz- és szélerőművek alkalmazása - rendkívül sok "kapcsolt" károsanyag- kibocsátással járnak, illetve nem képesek globális mértékben kielégíteni az energiafogyasztást.

Nőtt a brit gazdaság teljesítménye

Sikeresen elkerülte az újabb recessziót a brit gazdaság, amelynek teljesítménye 0,3 százalékkal emelkedett az idei első negyedévben az előző három hónaphoz képest a brit statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett második becslése szerint.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Orrsövényferdülés: tünetek és az operáció
2013. máj. 23. 11:17

A csecsemőtáplálásról
2013. máj. 23. 10:10

A reflux betegséget a fogak is megsínylik
2013. máj. 23. 09:24

Leiden-féle mutációja van a fiamnak! - Az orvos válaszol
2013. máj. 23. 07:38

Az angioödéma tünetei és okai
2013. máj. 23. 05:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.