Elszámolták? A dinók csak fele akkorák voltak
Téves statisztikai modellszámításra gyanakszanak a tudósok a dinoszauruszok méretét illetően
A dinoszauruszok mégsem lehettek olyan óriások, mint eddig feltételezték, a korábban alkalmazott téves statisztikai modellszámítások az őshüllők valós testtömegének a kétszeresét eredményezték - állítják legújabb tanulmányukban amerikai tudósok.
2009.06.22 15:24MTIA Colorado Állami Egyetem kutatói, akik vizsgálódásaikról a Londoni Zoológiai Társaság folyóiratában, a Journal of Zoologyban számoltak be, rámutatnak, hogy az egyik legnagyobb dinoszauruszfaj, az Apatosaurus louisae egyedei nem 38 tonnát nyomtak, hanem "csupán" tizennyolcat.
"A paleontológusok 25 éven át statisztikai modellszámítást alkalmaztak, hogy megállapítsák az óriási dinoszauruszok és más rendkívül nagy, kihalt állatok testtömegét. Ám újra megvizsgálva e számítások alapját képező eredeti fosszíliákat, rájöttünk a statisztikai modell súlyos hiányosságaira. Ennek okán a dinoszauruszok testtömege a korábban számítottnak csak mintegy fele lehetett" - közölte a kutatást irányító Gary Packard.
A tudósok szerint a kisebb súly egyáltalán nem jelenti azt, hogy az állatok testhossza vagy -magassága a korábbi feltételezésnél kisebb lenne, hiszen erre egyértelmű következtetést lehet levonni a csontleletekből. Az új tanulmány azonban módosítja az óriás növényevők megjelenésére vonatkozó elképzeléseket, amelyeket korábban "gömbölyded", hatalmas állatokként festettek le: a valóságban soványabbak és izmosabbak lehettek.
A megjelenéssel és testtömeggel módosul a dinoszauruszok mozgásáról, anyagcseréjéről és táplálkozásáról alkotott vélemény is: az őshüllők gyorsabbak lehettek, és kevesebb táplálékot igényelhettek.
Az Apatosaurus régebbi nevén Brontosaurus vagy Elosaurus a hüllők (Reptilia) osztályának a dinoszauruszok csoportjához tartozó nem. Valamennyi Apatosaurus-kövületet az Amerikai Egyesült Államok nyugati részén, jura- és krétakori üledékekben találták. Valószínűleg a késő jurakorban fejlődtek ki, körülbelül 150 millió évvel ezelőtt, és a krétakor vége táján haltak ki. A rendkívül hosszú nyakkal rendelkező apatosaurus vállmagassága 4,5 méteres volt, testhossza pedig akár a 23 métert is elérte, koponyája viszont csupán 55 centiméter volt.
Kapcsolódó írások:
- A dinoszauruszok szerencséjét hozta meg egy becsapódás
- Hatalmas dinoszaurusz-lelőhelyre bukkantak Spanyolországban
- A dinoszauruszokat elpusztító meteorit hatása nagyobb volt, mint a világ egész nukleáris arzenáljáé
- Fantasztikus - 75 millió éves dinoszaurusz-leletekre bukkantak!
- A dinoszauruszok idején mélyebbek voltak a tengerek
- Rovarok miatt pusztultak ki a dinoszauruszok?

Képek - Elsöprő fölény: Radics Gigi lett a 6. megasztár!
Óriási küzdelem folyt a hatodik megasztár-cím megszerzéséért, a két finalista minden tudását és tehetségét beleadta az utolsó nagy összecsapásba, ám a nézők szimpátiáját szinte lehetetlen volt megingatni.
Igazi ínyenc csemege a marcipános csiga
Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

Már a gyereknek is kell - ne bízzunk a túl olcsó napszemüvegekben!
Már az áprilisi, májusi napsugárzás is erős megpróbáltatást jelenthet a szemnek, így a jó minőségű napszemüveg ma már gyakorlatilag nélkülözhetetlen.
Ha a zaj ismétlődik, tartós lehet a hallásvesztés
"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Napi horoszkóp - 2012. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet

Ékszerek, kiegészítők, kerámiák és lakberendezési tárgyak a pünkösdi kortárs kiállításon
A pünkösdi Kreatimm-Kényeztesd a lelked! című kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, kerámiákat és lakberendezési tárgyakat mutatnak be vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan

Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit egy ittas gépkocsivezető elütött szombaton hajnalban Helvécia külterületén.
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301

Pb-palack robbant Dunavarsányban - senki sem sérült meg
Egy pb-gázpalack robbant fel szombaton reggel Dunavarsány egyik ikerházában; a balesetben senki sem sérült meg.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Megasztár Finálé
A kis Gigi nagy napja
Elkapták
Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
Szolgálaton kívüli rendőr segített az elfogásban
Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:07 Megnyílt a 3. magyar dokumentumfilm-fesztivál Los Angelesben
- 11:55 Már a gyereknek is kell - ne bízzunk a túl olcsó napszemüvegekben!
- 11:55 Képek - Elsöprő fölény: Radics Gigi lett a 6. megasztár!
- 11:45 A La Repubblica szerint a Vatikánban is elérkezett a "glasznoszty" ideje
- 11:42 A szakrális helyen várták a napfelkeltét
- 11:18 Gyereknap lesz pünkösdhétfőn Pannonhalmán
- 11:05 Exhumálják a kőkori sírkamrában talált emberi csontokat
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését2012.05.26 11:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 10:27
- Amikor a farok csóválja2012.05.26 10:10
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.26 10:06
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.26 10:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



