hirdetés

Félő, hogy megsérül da Vinci remekműve

Megrepedhet a Mona Lisa?

Leonardo da Vinci remekművén, a párizsi Louvre-ban látható Mona Lisán 12 milliméteres görbület van, amely akár repedést is okozhat - közölték azok a francia szakértők, akik a nyugat-franciaországi Poitiers-ben vizsgálták egy időben a világ talán leghíresebb festményét.

2008.02.07 19:16MTI

A városban tudományos laboratórium működik, ez tanulmányozta 2005-ben a híres képet. A keretéből kiemelt fűzfatábla, amelyre Leonardo da Vinci a képet festette, nem egyenes, a görbület legmélyebb és legmagasabb pontja között 12 milliméter a különbség. A kép alsó részén olyan felületek vannak, amelyekre erősen hat a görbület, ami - "ha nem ügyelnek erre" - repedéshez vezethet - mondták el a tudósok a csütörtöki francia lapok szerint.

A Louvre illetékesei az előtt kérték fel a vizsgálat elvégzésére a poitiers-i laboratóriumot, hogy a képet 2005 márciusában a múzeumban új terembe költöztették volna. A kép már a vizsgálat előtt repedt volt a bal szem fölött. "A kép első és hátsó oldalát egyetlen forrásból eredő fénnyel képeztük le, ami lehetővé tette a felület +domborzatának+ felmérését" - magyarázta el Fabrice Bremand, az öttagú csoport egyik tagja.

Novemberben a kutatók visszatértek, hogy megvizsgálják a képet és mint arról a csoport egy másik tagja beszámolt, az új mérések azt mutatták, hogy három év alatt semmi sem változott. "Csakhogy három év semmit sem jelent a kép öt évszázados korához képest. A múzeum szakembereinek megfelelő eszközöket adtunk a festmény alapjának felügyeletéhez, de senki sem tudhatja, hogyan alakul az a továbbiakban" - mondta el az AFP-nek Jean-Christophe Dupré, aki ugyancsak vizsgálta a Mona Lisát.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Mérgező növények otthonunkban, kertjeinkben
2012. máj. 26. 10:41

A visszérbetegség fokozatai
2012. máj. 26. 09:41

Vízi balesetek: mit tegyünk, és mit ne?
2012. máj. 26. 07:38

Agyrázkódás - Tünetek és ellátás
2012. máj. 26. 05:21

Allergia csecsemőknél és kisgyermekeknél
2012. máj. 26. 02:51

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.