Hatalmas vihar a sária elfogadása körül
Iszlám törvények Európában?
Az angliai centerbury-i érsek a közelmúltban felvetette, hogy a sária, az iszlám törvénykezés egyes részeit elfogadhatná az állam. Nem példa nélküli ugyanis, hogy az állami bíróságok mellett polgári ügyekben vallási törvények alapján ítélő bíróságok is működjenek. De vajon miként egyeztethető össze a sária és az európai államok polgári törvényei?
2008.02.16 18:15National Geographic
Miután a canterbury-i érsek, Rowan Williams felvetette, hogy Angliában esetlegesen el lehetne fogadni a sária, az iszlám törvénykezés bizonyos részeit, komoly vita robbant ki az egyházi vezető megnyilatkozása körül. A dolog érdekessége, hogy nem példa nélküli, hogy vallási törvények alapján ítélő bíróságok működjenek polgári ügyekben az állami bíróságok mellett. De vajon miként egyeztethető össze a sária és az európai államok polgári törvényei?
Értelmezési különbségek
Az iszlám világ intézményeivel szemben Európában és a nyugati világban mindig is komoly fenntartások voltak, amennyiben azok nem az iszlám civilizáción belül, hanem a nyitott társadalmakként jellemzett nyugati civilizáció területén kezdtek el működni. Manapság jól megfigyelhető ez Franciaországban vagy Németországban, ahol heves vitákat váltott ki, hogy az állam engedélyezi vagy egyenesen támogatja keresztény hagyományokkal rendelkező városokban (mint például Kölnben) mecsetek építését.
Más szempontból kényes téma az iszlám törvénykezés, a sária bevezetése, hiszen az az európai ember számára nem jelent mást, mint kegyetlen büntetések bevezetését. Megkövezés, korbácsütés és a nők emberi jogainak sárba tiprása - a legtöbb nyugati kultúrán felnevelkedett embernek ezek a fogalmak jutnak eszébe, ha az iszlám törvénykezésről hall. Pedig a sária igencsak sokszínű, a fent említett részei nem mindenütt elfogadottak. Ahogy a BBC News tudósításából kiderül, létezik olyan iszlám bíróság is Angliában, amely a válni akaró nőkkel szemben nem foganatosít semmiféle hátrányos megkülönböztetést.
Az Islamic Sharia Council (Iszlám Sária Tanács) 1982 óta létezik, és nem foglalkozik mással, csakis házassági, válási, öröklési illetve gyereknevelési, láthatási ügyekkel. Ez az intézmény -kissé valóban szokatlan módon - még azokkal a nőkkel szemben sem jár el, akik maguk hagyták ott az iszlám vallás szerint megkötött házasságukat, vagy akár magát az iszlám vallást.

A gyakorlat tehát sokkal színesebb, mint gondolnánk, mivel a sária maga is igencsak sokféleképpen értelmezhető. Sok muzulmán szerint a sáriát a kegyetlen büntetésekkel azonosítani ugyanolyan egyoldalú látásmódot tükröz, mintha a nyugati civilizáció történetét a halálbüntetésekhez az Egyesült Államokban ma is használt villamosszékre koncentrálva írnánk meg.
Csak polgári ügyekben ítélkezhetne
Való igaz, hogy a sáriának vannak olyan részei, amelyek lehetővé teszik a nyugatiak számára kegyetlennek tűnő büntetések végrehajtását, ám ilyen fázisba viszonylag ritkán kerülnek az ügyek, és általában csak azokban az országokban, amelyekben az iszlám vallásnak mély gyökerei vannak (mint például Szaúd-Arábiában). A nyugati médiumok tudósításai révén persze gyakran más megvilágításba kerülnek ezek a büntetési formák, a kérdés azonban az, hogy valóban azonosítható-e a sária a megkövezéssel.
Ha a sária csakis polgári ügyekben illetékes, és büntetőeljárásokban nincs kompetenciája, ahogy az igen sok helyütt jellemző, akkor bizony nehezen állítható ez. Más kérdés, hogy a női egyenjogúság azért továbbra is érzékeny pontja maradhat az iszlám törvények szerinti ítélethozatalnak - ha az a nyugati világ országaiban történik.
Elviekben ugyanis valóban értelmezhető úgyis a sária, hogy a férjnek elég háromszor egymás után kimondani azt, hogy "elválok tőled", és a felesége máris csak az ex-nejeként nevezhető. Ráadásul vannak olyan útmutatások is, miszerint a férj anélkül is elhagyhatja feleségét és akár meg is házasodhat újból, hogy elválna előző feleségétől, ami viszont örökre megpecsételheti az elhagyott nő sorsát, hiszen ő addig nem házasodhat újra össze, amíg el nem válik tőle a férje.
És bár a fent említett Islamic Sharia Council ilyen esetekben három hónap elteltével kimondja a válást, valóban nem minden iszlám bíróság ilyen liberális. Hogy az európai civilizációban ma már alaptételként kezelt női egyenjogúság kérdése mennyiben egyeztethető össze az iszlám törvénykezéssel - nos, talán ez a legvitatottabb kérdés, miután a sária alapján ítélkező bíróságoknak a nyugati civilizációban csakis polgári ügyekben lehet kompetenciája, büntető ügyekben egyáltalán nem.
Az is igaz ugyanakkor, hogy az állami törvények mellett sajátos vallási bíróságok is léteznek igen sok európai országban, így többek között Angliában is: a zsidók esetében például bevett gyakorlat, hogy ha azt mindkét fél elfogadja, akkor ne állami bíróság, hanem zsidó vallási bíróság előtt rendezzék - hangsúlyozottan - polgári ügyeiket. A válás és a házasság ugyanúgy a hatáskörükbe tartozhat, miként annak megállapítása, hogy adott eljárás kóser volt-e vagy sem. A sáriától talán azért is tartanak sokan, mivel az a nyugati világ vallási és állami törvényeivel szemben, ám a zsidó előírásokhoz igencsak hasonlatosan, az élet szinte minden területét pontosan szabályozza: a helyes életvezetés legapróbb részletei is benne vannak.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:50 Az Armageddon elmaradt - egyelőre?
- 19:38 A BKV járatai rendben közlekednek, a budapesti közutak is járhatók
- 19:09 Szarvas előtt Vácnál merült egyet Schirilla
- 18:45 Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
- 18:33 Beköszöntött a jégkorszak Európában
- 18:14 Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
- 18:08 Hízik a jég, de még veszélyes rámenni!
Adecco Kft.Műszaki tanácsadó
Ardex Kft.Javító operátor
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 19:48
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 19:48
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 19:43
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.04 19:40
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 19:25
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



