Zöldes fény jelezné az elásott aknák helyét
Világító baktériumok kutatják fel a szárazföldi aknákat
Skót egyetemisták úgy módosítottak genetikailag baktériumokat, hogy azok világítani kezdenek, mihelyt robbanószerrel kerülnek érintkezésbe.
2009.11.18 17:17MTIAz Edinburghi Egyetemen tanuló fejlesztők úgy képzelik el a világító mikrobák bevetését, hogy színtelen folyadékkal elegyítve fújnák ki őket az átvizsgálandó területre. Néhány óra elteltével zöldes fény jelezné az elásott aknák helyét. A mikrobák jóval gyorsabbnak bizonyulnának, mint például a genetikailag módosított növények, amelyek szintén színváltozással képesek elárulni robbanószerek jelenlétét - közölte a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de).
Habár már tíz éve érvénybe lépett a szárazföldi aknákat tiltó egyezmény, a fel nem szedett robbanótöltetek évente még mindig csaknem húszezer halálos áldozatot követelnek világszerte. Rejtett aknamezők több mint 80 országban találhatók, többek között Szomáliában, Mozambikban, Kambodzsában, Irakban és Afganisztánban. Máig igen nehéz rábukkanni az elásott aknákra, ezért a kutatók olcsó, egyszerű és megbízható módszereket keresnek.
Eddig felmerült a lehetőségek között például betanított méhek és patkányok, illetve egy genetikailag módosított aprócska növény, a lúdfű alkalmazása. Az utóbbi vörösesen elszíneződik, ha gyökerei robbanóanyaggal találkoznak. A baktériumok sokat ígérő alternatívának tűnnek. A hallgatók úgy ültették be egy zölden világító fehérje génjét az örökítőanyagba, hogy akkor aktiválódjon, amikor a baktérium bizonyos vegyi anyagokkal - az elásott robbanószer által kibocsátottakkal - érintkezik.
Jelenleg még nem tervezik a rendszer piacra dobását - nyilatkozta a hallgatók munkáját felügyelő Alistair Elfick. A jövőben azonban valóban olcsó, könnyen hozzáférhető és felhasználóbarát alternatívát nyújthat a jelenleg használatos aknaszenzorok mellé.

Képek - Elsöprő fölény: Radics Gigi lett a 6. megasztár!
Óriási küzdelem folyt a hatodik megasztár-cím megszerzéséért, a két finalista minden tudását és tehetségét beleadta az utolsó nagy összecsapásba, ám a nézők szimpátiáját szinte lehetetlen volt megingatni.
Igazi ínyenc csemege a marcipános csiga
Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

Már a gyereknek is kell - ne bízzunk a túl olcsó napszemüvegekben!
Már az áprilisi, májusi napsugárzás is erős megpróbáltatást jelenthet a szemnek, így a jó minőségű napszemüveg ma már gyakorlatilag nélkülözhetetlen.
Ha a zaj ismétlődik, tartós lehet a hallásvesztés
"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Napi horoszkóp - 2012. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet

Ékszerek, kiegészítők, kerámiák és lakberendezési tárgyak a pünkösdi kortárs kiállításon
A pünkösdi Kreatimm-Kényeztesd a lelked! című kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, kerámiákat és lakberendezési tárgyakat mutatnak be vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan

Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit egy ittas gépkocsivezető elütött szombaton hajnalban Helvécia külterületén.
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301

Pb-palack robbant Dunavarsányban - senki sem sérült meg
Egy pb-gázpalack robbant fel szombaton reggel Dunavarsány egyik ikerházában; a balesetben senki sem sérült meg.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Megasztár Finálé
A kis Gigi nagy napja
Elkapták
Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
Szolgálaton kívüli rendőr segített az elfogásban
Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:07 Megnyílt a 3. magyar dokumentumfilm-fesztivál Los Angelesben
- 11:55 Már a gyereknek is kell - ne bízzunk a túl olcsó napszemüvegekben!
- 11:55 Képek - Elsöprő fölény: Radics Gigi lett a 6. megasztár!
- 11:45 A La Repubblica szerint a Vatikánban is elérkezett a "glasznoszty" ideje
- 11:42 A szakrális helyen várták a napfelkeltét
- 11:18 Gyereknap lesz pünkösdhétfőn Pannonhalmán
- 11:05 Exhumálják a kőkori sírkamrában talált emberi csontokat
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését2012.05.26 11:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 10:27
- Amikor a farok csóválja2012.05.26 10:10
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.26 10:06
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.26 10:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



