Az első emberpár amerikai története
Ádám és Éva a dinoszauruszok földjén
Az első emberpár, Ádám és Éva, miután kiűzték őket a Paradicsomból, a dinoszauruszok földjén lelt menedékre, legalábbis a Kentucky állambeli Teremtés Múzeuma (Creation Museum) szerint.
2009.11.26 09:53MTIA létesítmény 2007-ben nyílt meg Petersburgban, hogy alapítói szándékának megfelelően a Biblia szószerinti értelmezésével adjon választ a világegyetem és az élet keletkezésével, valamint az emberiség származásával kapcsolatos kérdésekre. A The New York Times riportjából kiderül, hogy működésének első két évében több mint 750 ezer látogatója volt a múzeumnak, naponta több busznyi iskolás érkezik az Egyesült Államok minden részéről a városba, hogy részt vegyen a különleges tárlatvezetésen.
A múzeum falain kívül ugyan már régóta bizonyítottnak tekintik, hogy a világegyetem évmilliárdokkal ezelőtt keletkezett, s bolygónkon az élet sokszínűsége a természetes kiválasztódás és evolúció eredménye, a dinoszauruszok pedig 65 millió évvel ezelőtt eltűntek el a Föld színéről, az intézmény látogatói elé egészen más kép tárul. A múzeum installációi szerint a Föld alig 6000 éves, a dinoszauruszok pedig, amelyeket a hatodik napon teremtett az Úr, egykoron az emberrel együtt népesítették be a bolygót.
Az őshüllők, amelyek léte a legnagyobb kihívást jelentik a bibliai teremtéstörténet számára, központi helyet foglalnak el a tárlaton; a múzeum úgy ábrázolja őket, hogy gyakorlatilag semmiben sem különböznek a zsiráfoktól vagy egyéb ma élő állattól. Az egyes dinoszauruszfajok a múzeum szerint is más-más földtani korokban alakultak ki - a sztegoszauruszok a felső jura, a heterodontoszauruszok az alsó jura időszakban, a velociraptorok pedig a felső krétakorban -, ám egyszerre lett végük. Jóllehet a paleontológia alapján ezeket a földtani időszakokat több tíz-, illetve százmillió év választja el egymástól, a Teremtés Múzeuma azt sugallja, hogy az őshüllők egy és ugyanazon időpontban, Kr.e. 2348 körül múltak ki. A kreacionista interpretációban ugyanis az összes geológiai réteget egyetlen esemény képezte - a vízözön, amelyben minden olyan élőlény elpusztult, amely nem fért fel Noé bárkájára. A tárlat szerint a bárkára félszáz dinoszauruszfaj képviselője is bebocsátást kapott, ám később, ismeretlen okból elpusztultak.
S hogy miként fejlődött ki néhány ezer év alatt abból a néhány fajból, amely Noé bárkáján menekült meg a pusztulástól, a növényi és állatvilág jelenkori gazdagsága? A múzeum ezt azzal magyarázza, hogy az Isten különleges képességekkel és eszközökkel látta el teremtményeit, amelyek lehetővé tették számukra a gyors átalakulást. A természet egyébként sem a túlélésért vívott véres harcról szól. A látogatók például megtudhatják, hogy a kaméleonok "színeváltozása" nem túlélésüket szolgálja, hanem leginkább kommunikációs eszköz - így tudatják egymással, hogy épp milyen a hangulatuk.
A kreacionista keresztény felfogás szerint a földrészek sem évmilliárdok leforgása alatt vándoroltak jelenlegi helyükre, hanem a bibliai vízözön hozta mozgásba a Föld belsejében azokat az erőket, amely "szétszakították" az őskontinenseket, a mai pozíciójukba tolva-lökve az egyes részeket.
A tárlaton fontos szerepet kap a különböző katasztrófák sorozata: ezek az első emberpár eredendő bűnével kezdődnek, amikor Ádám és Éva beleharapott a tudás almájába. Kiűzetve az Édenből, az ember kénytelen volt megtapasztalni a háborúk borzalmait, a gyermekszülés, a halál fájdalmát. Ám bármilyen szörnyűségekkel találkozott is szembe a való világban, a múzeum szerint igen jól megfért a "növényevő" dinoszauruszokkal. Az egyik idilli hangulatú installáció bemutatja, miként játszik két őskori gyermek a vízesés mellett, a közelben pedig békésen "legelésznek" az óriáshüllők. Másik jelenet egy kislányt ábrázol, amint mókust kínálgat sárgarépával két dinoszaurusz társaságában.
Sokkoló látvány
A paleontológusok és a kreacionisták világa ritkán találkozik, ám a közelmúltban a Cincinnati Egyetem adott otthont egy nagyszabású nemzetközi őslénytani konferenciának. A résztvevők közül hetvenen az előadások közötti szünetben kirándulást tettek a Teremtés Múzeumába.
A kirándulás ötlete Arnold I. Millertől, az egyetem geológusprofesszorától, a konferencia szervezőbizottságának elnökétől származott. "A tudósok gyakorta figyelmen kívül hagyják, hogy mi történik körülöttük. Úgy vélem, kollégáim számára hasznosnak bizonyulhat, ha nem csak azzal szembesülnek, hogy a bibliai teremtéstörténeten alapuló eredetmagyarázatot hirdető kreacionisták miként jelenítik meg saját üzeneteiket, hanem azzal is, hogy miként láttatják a paleontológia eredményeit és az evolúciót" - hangsúlyozta.
A látottak meglehetősen sokkolták a tudósokat. Sokan úgy vélekedtek, hogy a múzeum félremagyarázza és kifigurázza az őslénytan eredményeit, és inkorrekt módon a tudósokat okolja a társadalmi bajokért.
Lisa Park, az Akroni Egyetem paleontológiaprofesszora azon háborodott fel, hogy a háborúk, az éhínség és a természeti katasztrófák borzalmait felvillantó képek az evolúciós meggyőződés számlájára írták a szörnyűségeket. "A félelemre építenek. Lényegében a közvélemény rosszindulatú manipulációjáról van szó" - magyarázta.
Jerry Lipss, a berkeleyi Kaliforniai Egyetem geológia-, paleontológia- és evolúcióelmélet-professzora a tudatlanság emlékművének nevezte a tárlatot. Derek E.G. Briggs, a Peabody Természettudományi Múzeum igazgatóját valósággal "elborzasztotta" a tárlat, illetve annak hatása a fiatalokra, bár határozottan szórakoztatta az ötlet, hogy a dinoszauruszok feljutottak Noé bárkájára.
Szato Tamaki japán geológusprofesszor érdeklődését a látottak nyomán leginkább az keltette fel, miként állapították meg, hogy a dinoszauruszok pont Kr.e. 2348 táján múltak ki.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Adecco Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Üzletvezető
Budapesti cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 01:16
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



