Nem a környezet változása volt a meghatározó
Bizonyíték van az evolúció alaptételére!
Brit tudósok bizonyították az evolúció egyik eddig csak elméletben létező alaptételét, amely szerint a fajok egymásra hatása sokkal jelentősebb az alkalmazkodás folyamatában, mint az élőlényt körülvevő környezet változása.
2010.02.28 13:02MTIA feltevést még az 1970-es években fogalmazta meg Leigh Van Halen amerikai evolúciós biológus, aki elméletét Vörös királynő hipotézisnek nevezte el Lewis Carroll Alice Tükörországban című műve alapján, amelyben a Vörös királynő azt mondja Alice-nak: "Minálunk, ha teljes erődből rohansz, az épp csak arra elég, hogy egy helyben maradj".
Van Halen szerint az egyes fajok folyamatosan harcban, egyfajta fegyverkezési versenyben állnak egymással a túlélésért: például a prédaállatok egyre gyorsabbá válnak, mind inkább beolvadnak a környezetbe, ragadozóik viszont erre válaszul olyan tulajdonságokat fejlesztenek ki, amelyekkel szembeszállhatnak az újabb és újabb védekező mechanizmusokkal.
Így a két faj egymással kölcsönhatásban fejlődik. Az elmélet megrendítette a biológusok korábbi feltevését, amely szerint az evolúció fő mozgatórugója a környezethez, élőhelyhez való alkalmazkodás.
Steve Paterson és munkatársai a Liverpooli Egyetem biológiai kutatóintézetében olyan vírusokat vizsgáltak, amelyek baktériumokat támadnak meg.
A vírusok rendkívül rövid reprodukciós ideje miatt alkalmuk volt generációk százait - és az azokban végbemenő változásokat - megfigyelni. A Nature című folyóiratban megjelent tanulmányukban hangsúlyozzák, hogy a "szemet szemért" típusú alkalmazkodást első alkalommal sikerült élő organizmusokon is nyomon követni.
A kísérlet során a vírussal fertőzött baktériumtelep védekezési mechanizmusokat alakított ki a vírusok ellen, ám ekkor a vírusok evolúciója gyorsult fel, és rövid idő alatt képesekké váltak kikerülni az új "védvonalakat". Ha azonban a kutatók "kikapcsolták" a gazdabaktériumok adaptálódási képességét, akkor a vírusok fejlődése drámaian lelassult.
"Ez a kísérlet azt bizonyította, hogy a fajok közötti párhuzamos evolúció genetikailag sokkal sokszínűbb populációt hoz létre annál, mint amikor az élőlénynek kizárólag a környezeti hatásokkal szembeni kihívásra kell reagálnia. A vírus kétszer olyan gyorsan változik, ha baktérium képes egyre újabb védekezési technikákra" - magyarázta Michael Brockhurst, a tanulmány társszerzője.
A biológusok nagy teljesítményű DNS-szekvenáló módszert használtak eredményeik bizonyításához. A következő lépésben azt vizsgálják, hogy mi történik akkor, ha az együtt élő fajok nem egymás ellenségei, hanem egymás segítői.

Képek - Elsöprő fölény: Radics Gigi lett a 6. megasztár!
Óriási küzdelem folyt a hatodik megasztár-cím megszerzéséért, a két finalista minden tudását és tehetségét beleadta az utolsó nagy összecsapásba, ám a nézők szimpátiáját szinte lehetetlen volt megingatni.
Igazi ínyenc csemege a marcipános csiga
Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

Már a gyereknek is kell - ne bízzunk a túl olcsó napszemüvegekben!
Már az áprilisi, májusi napsugárzás is erős megpróbáltatást jelenthet a szemnek, így a jó minőségű napszemüveg ma már gyakorlatilag nélkülözhetetlen.
Ha a zaj ismétlődik, tartós lehet a hallásvesztés
"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Napi horoszkóp - 2012. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet

Ékszerek, kiegészítők, kerámiák és lakberendezési tárgyak a pünkösdi kortárs kiállításon
A pünkösdi Kreatimm-Kényeztesd a lelked! című kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, kerámiákat és lakberendezési tárgyakat mutatnak be vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan

Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit egy ittas gépkocsivezető elütött szombaton hajnalban Helvécia külterületén.
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301

Pb-palack robbant Dunavarsányban - senki sem sérült meg
Egy pb-gázpalack robbant fel szombaton reggel Dunavarsány egyik ikerházában; a balesetben senki sem sérült meg.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Megasztár Finálé
A kis Gigi nagy napja
Elkapták
Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
Szolgálaton kívüli rendőr segített az elfogásban
Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:07 Megnyílt a 3. magyar dokumentumfilm-fesztivál Los Angelesben
- 11:55 Már a gyereknek is kell - ne bízzunk a túl olcsó napszemüvegekben!
- 11:55 Képek - Elsöprő fölény: Radics Gigi lett a 6. megasztár!
- 11:45 A La Repubblica szerint a Vatikánban is elérkezett a "glasznoszty" ideje
- 11:42 A szakrális helyen várták a napfelkeltét
- 11:18 Gyereknap lesz pünkösdhétfőn Pannonhalmán
- 11:05 Exhumálják a kőkori sírkamrában talált emberi csontokat
OrsayTerületi képviselő
Eway Center Kft.Termelési mérnök
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését2012.05.26 11:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 10:27
- Amikor a farok csóválja2012.05.26 10:10
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.26 10:06
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.26 10:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



