"Egyszerűen mesés dolgok kerülnek elő"
Fekete fáraók nyomába erednek a régészek
A sivatagi szél által szórt finom homok szüntelenül morzsolja a meroéi nekropolisz csúcsos piramisainak köveit. A lenyugvó nap sugarai egyetlen turistát sem világítanak meg a horizonton és az éj beálltával a térség ismét alámerül a múlt titokzatos sötétségébe, az évszázadok óta itt nyugvó "fekete fáraók" világába.
2010.03.04 08:17MTIEzzel a költői leírással kezdődik az AFP riportja a párizsi Louvre március végén nyíló núbiai régészeti kiállításának Szudánban, a meroéi helyszínen zajló előkészületeiről. "Ezeknek a lelőhelyeknek a szépsége mágikus hatást gyakorol arra a kevés kivételezettre, aki egyedül szemlélheti a piramisokat, a homokdűnéket és a napot. Ez óriási különbség az egyiptomi piramisokhoz képest, amelyek szépségét egy kissé megtépázza a bámuló tömeg" - lelkesedik Guillemette Andreu, a Louvre egyiptomi régészeti részlegének igazgatónője.
A nagy párizsi múzeumban ez lesz az első kiállítás a Meroé-dinasztiáról, amely i. e. 300-tól i. u. 300-ig uralkodott a Kusita királyságban, amelynek élén ezer éven át "fekete fáraók" álltak. A núbiai uralkodók az i. e. VIII. század táján meghódították Egyiptomot, és egy évszázadon át a Nílus egész völgyét ellenőrizték, mielőtt visszavonultak volna a mai Szudán területére. A meroéi lelőhelyen számos ásatás folyt már, de a "kusita civilizáció" és annak "fekete fáraói" mindmáig rejtélyt jelentenek a régészek számára.
"Létezik egy kronológia, de nem elég pontos" - magyarázza Szalah Mohamed Ahmed, a szudáni régészeti hatóság illetékese, aki az ásatásokért felel. Számos ókori sztélé is az archeológusok rendelkezésére áll, ám ezeknek a kőoszlopoknak a feliratait nem tudják elolvasni, mert a "fekete fáradók" nyelvének az i. e. III. századtól használt "meroitikus" írásjeleit az egyiptomi hieroglifáktól eltérően mindmáig nem sikerült megfejteni.
"Máig csak mintegy 50 meroitikus szót ismerünk, de legalább ezerre van szükség egy nyelv megismeréséhez. Így még gigantikus munka vár ránk" - mondja Claude Rilly, a szudáni régészeti hatóság francia részlegének igazgatója, aki ennek az ókori nyelvnek legismertebb szakértője.
"Ha sikerül megfejtenünk ezt a nyelvet, egészen új világ tárulhat fel előttünk" - álmodozik Julie Anderson, a British Museum régésze, aki Szalah Mohamed Ahmeddel együtt társigazgatója az ásatásoknak. Csapatuk nemrég bukkant rá a leghíresebb "fekete fáraó", Taharka egytonnás szobrára. Egyiptom árnyékában Szudán valóságos kincsesbánya a régészek számára, mivel kevésbé tárták fel, mint az északi szomszédot.
"Egyiptom mesés, fantasztikus, de az archeológusok számára Szudán az igazi paradicsom, mert minden ásatás új fejezetet mutat be az ország történetéből" - magyarázza Ahmed, megjegyezve, hogy Szudánban mintegy harminc expedíció dolgozik, míg Kleopátra országában több mint ezer. Szudán bővelkedik még érintetlen régészeti lelőhelyekben.
"Számtalan helyszín vár még feltárásra. Sok esetben azt is tudjuk, hogy mélyükön kincsek pihennek, de nincs elég csapatunk az ásatások elvégzésére" - mutat rá Claude Rilly. "És vannak teljesen szűz területek, amelyekről semmit sem tudunk" - fűzi hozzá. A Louvre egyik kutatócsoportja néhány éve folytat feltárást a Kartúmtól mintegy 200 kilométerre északra található al-Muveisz lelőhelyen, amely hosszú időn át ismeretlen volt a régészek számára.
"Egyszerűen mesés dolgok kerülnek elő. Több templom, egy hatalmas palota, lakóépületek" - meséli Rilly. Matthieu Honegger svájci régész nemrég a Szudán északi részén lévő Vadi al-Arab sivatagi körzetben egy csaknem tízezer éve, jóval a "fekete fáraók" kora előtti lakott helyet fedezett fel, amely lehetővé teheti a tudósok számára annak jobb megértését, hogy miként tért át az ember a letelepedett életmódra.
Kapcsolódó írások:
- Miért halt meg Tutenkámen fáraó?
- A fáraók nyomában - Ami a történelem könyvekből kimaradt
- A babonások szerint a fáraó átka végzett Tutanhamon sírjának felfedezőjével!
- Újra folyik a kitermelés a fáraók aranybányájában
- Tutanhamon szobrát fedezték fel Irakban
- Meghosszabbították a fáraókori kiállítást a Szépművészeti Múzeumban
- Ehnaton, a hermafrodita fáraó?

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Adecco Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Üzletvezető
Budapesti cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



