hirdetés

Egy gén állítja meg a folyamatot

Nem is képtelenség? Az ember is visszanövesztheti elvesztett végtagjait!

Egy gén állíthatja le azt a gyógyító képességet, amely a kétéltűek egy részénél még megtalálható, és amelynek segítségével visszanövesztik elvesztett végtagjaikat - állapították meg amerikai kutatók.

2010.03.16 15:44MTI
hirdetés

Az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ben megjelent tanulmány szerzői szerint a p21 jelű gén kikapcsolásának hatására újra felbukkant egereknél az evolúció során már elveszett regenerálódási képesség.

A philadelphiai The Wistar Institute kutatói génmódosított egereket hoztak létre, amelyeknél hiányzott a p21-es gén. Kiderült, hogy ezek az állatok visszanyerték képességüket, hogy regenerálják elveszett vagy megsérült szöveteiket. A tipikus emlősökkel ellentétben - amelyek hegeket hoznak létre - a génmódosított egereknél blasztéma alakult ki, az a struktúra, amely gyors sejtnövekedéssel jellemezhető.

A kutatók beszámolója szerint az egérsejtek sokkal inkább úgy viselkedtek, mintha embrionális őssejteket regenerálnának, semmint felnőtt emlőssejteket. Ez azt jelenti, hogy inkább létrehozzák a testet, mint kijavítják azt. A kísérletben a sérült fülű génmódosított egerek visszanövesztették fülüket.

A kutatók úgy vélik, elméletileg semmi akadálya annak, hogy a folyamat embereknél is megtörténhessen - olvasható a tanulmányt ismertető The Telegraph cikkében (www.telegraph.co.uk).

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Miért puffad a hasam? - Az orvos válaszol
2012. febr. 12. 05:21

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.