Milliárdszor nagyobb objektumban
A szélén vigyázni tessék: tágulnak a kvantumvilág határai
Az eddiginél milliárdszor nagyobb objektumban sikerült amerikai kutatóknak kvantumállapotot létrehozniuk - közölték a Nature tudományos magazin csütörtökön megjelent számában.
2010.03.18 15:08MTIIlyen állapotot eddig csak egyedi részecskéknél, atomoknál, molekuláknál tudtak előállítani. Az eredmény az úgynevezett kvantumszámítógép létrehozásában lehet fontos.
A kvantummechanika alappillére az az elv, hogy a dolgok meghatározott adagokban, kvantumokban nyelnek el és bocsátanak ki energiát. Az elvre egyszerű példa a színes üveg, amely attól nyeri el színét, hogy a fényből csak adott energiájú fotonokat nyel el. Ha egy atom összes, környezetéből szerzett energiáját megvonják azáltal, hogy olyan alacsony hőmérsékletre hűtik le, ahol már nem kap "pakkot" a szomszéd részecskéktől, elérheti úgynevezett kvantum-alapállapotát. Ha ebben az állapotban csak egyetlen energiakvantumot megfelelő módon visszakap, az atom egyidejűleg két állapotba, szuperpozíciós állapotba kerül. A mérések ilyenkor vagy nulla, vagy egy energiakvantumot jeleznek, noha az atom egyidejűleg van mindkét állapotban. Az atomi energiaszinteket a számítógépeknél használt 0 és 1 állapotként értelmezve juthatunk el a kvantumszámítógép gondolatához. Ugyanakkor egyetlen atomnál vagy molekulánál nagyobb méretben igen bonyolult az ilyen állapot létrehozatala, mivel minél nagyobb egy objektum, annál nehezebb teljes mértékben izolálni környezetétől, így eljuttatni alapállapotába.
"Mindennapi tapasztalatainkban tökéletesen tudjuk, hogy a dolgok nincsenek egyidejűleg két helyen, ám a fizika ezen alapvető elmélete szerint ez lehetséges" - mondta el a BBC hírportáljának Andrew Cleland, a Kaliforniai Egyetem (Santa Barbara) munkatársa, a tanulmány vezetője.
Cleland és kutatócsoportja most szabad szemmel is látható objektummal végezte el a kísérletet. Egy kis darab piezoelektromos anyagot használtak, amely kitágul, illetve összehúzódik, amikor elektromos áram halad át rajta. Meghatározott frekvenciánál a tágulás-összehúzódás rendszeressé válik, a hegedűhúrhoz hasonlóan az anyag saját frekvencián rezeg. A csoport három év alatt kifejlesztett egy speciális elektromos áramkört, ehhez csatlakoztatták a fenti oszcillátort. Ezzel a készülékkel sikerült az elektromos energiát egyedi kvantumonként adagolni úgy, hogy a felszerelést lehűtötték az abszolút nulla fok közelébe (egy ezred fokra tőle), és igazolták, hogy a rezonátor ekkor kvantum-alapállapotában volt.
Az elektromos energiát egyedi kvantumonként juttatták a rendszerbe, és megfigyelték, hogy az oszcillátor rezegni kezdett, amint átalakította ezt a kvantumot egy kvantumnyi rezgési energiává. A kutatók kimutatták, hogy rezgése közben a rezonátor szuperpozíciós állapotában volt, egyszerre nulla és egy energiakvantumot birtokolva. Az eredmény hatalmas előrelépés annak megválaszolásában, hogy a kvantummechanikai hatások eltűnnek-e az objektumokban egy adott méret fölött.
Cleland szerint az elv érvényességének határvonalát az eddigi 60 körüli atomszámról mintegy billió (10 a 12. hatványon) atomra emelték a mostani kísérlettel.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Akik rossznak ítélik egészségüket, előbb halnak?
Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak.
Elhullott előtte
Nem csak ábránd: biobenzin ámbrás cetből
Kórházba szállították
Elütöttek egy rendőrt Budapesten
Keresik az autóst
Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától

Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
Leégett egy kétlakásos műemlék villa tetőszerkezete szombat este a budapesti Budakeszi úton, a lakókat ki kellett költöztetni.
Itt az 57.
Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:46 Hétfőn kezdődik a parlamenti kikelet
- 8:35 Tisztább a levegő a fővárosban
- 8:28 Szemet szemért: izraeli rakétatámadás a Gázai övezetben
- 8:20 Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
- 8:11 Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 7:59 Tragédia: meghalt Whitney Houston
- 7:29 Téli levest nyári babbal
Adecco Kft.Műszakvezető
Adecco Kft.Logisztikus
Sapa Profiles Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 08:15
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



