10 éve egy helyen a "zsarnokgyík"
Kicsinosítják Sue-t, a világ leghíresebb dinoszauruszát
Kicsinosítják Sue-t, a világ leghíresebb dinoszauruszát abból az alkalomból, hogy épp tíz éve látható a chicagói Field Természettudományi Múzeumban.
2010.05.13 14:24MTIBill Simpson, a múzeum fosszília-felelőse "légfúvóval" már gondosan eltávolította a port a majdnem 13 méteres csontvázról, Sue orrlyukait pedig üvegmosó kefével tisztogatta meg.
A jubileumi ünnepségekre Chicagóba érkezik Sue Hendrickson amatőr őslénykutató is, aki 1990-ben Dél-Dakotában felfedezte a T. rex csontvázát. A Tyrannosaurus, azaz "zsarnokgyík" a theropoda dinoszauruszok egyik nemzetsége, amelybe az ismert legnagyobb szárazföldi ragadozó állatokat sorolják. Képviselőinek maradványai Észak-Amerika felső kréta időszaki rétegeiből kerültek elő.
A Tyrannosaurus rex 14 métert elérő hosszúságú, 6 méternél is magasabb, két lábon járó, nagy koponyájú és hosszú farkú állat volt. Állkapcsában fűrészes szélű, 15 centimétert is meghaladó fogak ültek. Hátsó lábai fejlettek voltak, a mellsők elcsökevényesedtek. Eddig több mint 30 példányát azonosították, némelyiket majdnem teljes csontváz alapján.
Legalább egy példány esetében lágy szövetek és fehérjemaradványok felfedezéséről is beszámoltak a kutatók. A legismertebb és a legteljesebb példány Sue, amelyet az amatőr őslénykutató fedezett fel 1990. augusztus 12-én a Hell Creek-formációban, a Dél-Dakota állambeli Faith közelében. A felfedezője tiszteletére Sue névre keresztelt tirannoszaurusz birtoklási jogáért folyó perben a bíróság 1997-ben a lelőhelyet körülvevő földterület tulajdonosa, Maurice Williams javára döntött.
A fosszíliát a Field Természettudományi Múzeum 7,6 millió dollárért vásárolta meg, majd az intézmény preparátorai 1998 és 1999 között 30 000 órát töltöttek el azzal, hogy eltávolítsák a csontokról a lerakódott kőzetet.
A csontvázat ezután átszállították New Jerseybe, ahol összeállították, majd ismét szétszedték, hogy visszavigyék Chicagóba a végső "formába öntésre".
Az őshüllőt 2000. május 17-én mutatták be a nagyközönségnek a múzeum nagy csarnokában, a Stanley Field Hallban. A csontok vizsgálata kimutatta, hogy Sue 28 éves korában pusztult el, így ez a példány a legidősebb ismert tirannoszaurusz. A korai feltételezést, miszerint a tarkóját ért erős harapásba pusztult bele, nem sikerült igazolni.
Egy későbbi vizsgálat során számos kóros elváltozást fedeztek fel a csontvázon, harapásnyomot azonban nem találtak. A koponya hátsó részének sérülését az okozhatta, hogy az elpusztult állatra egy másik rálépett.

Képek - Elsöprő fölény: Radics Gigi lett a 6. megasztár!
Óriási küzdelem folyt a hatodik megasztár-cím megszerzéséért, a két finalista minden tudását és tehetségét beleadta az utolsó nagy összecsapásba, ám a nézők szimpátiáját szinte lehetetlen volt megingatni.
Igazi ínyenc csemege a marcipános csiga
Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

Már a gyereknek is kell - ne bízzunk a túl olcsó napszemüvegekben!
Már az áprilisi, májusi napsugárzás is erős megpróbáltatást jelenthet a szemnek, így a jó minőségű napszemüveg ma már gyakorlatilag nélkülözhetetlen.
Ha a zaj ismétlődik, tartós lehet a hallásvesztés
"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Napi horoszkóp - 2012. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet

Ékszerek, kiegészítők, kerámiák és lakberendezési tárgyak a pünkösdi kortárs kiállításon
A pünkösdi Kreatimm-Kényeztesd a lelked! című kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, kerámiákat és lakberendezési tárgyakat mutatnak be vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan

Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit egy ittas gépkocsivezető elütött szombaton hajnalban Helvécia külterületén.
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301

Pb-palack robbant Dunavarsányban - senki sem sérült meg
Egy pb-gázpalack robbant fel szombaton reggel Dunavarsány egyik ikerházában; a balesetben senki sem sérült meg.
Hiába volt rajta láthatósági mellény
Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
Megasztár Finálé
A kis Gigi nagy napja
Elkapták
Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
Szolgálaton kívüli rendőr segített az elfogásban
Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:07 Megnyílt a 3. magyar dokumentumfilm-fesztivál Los Angelesben
- 11:55 Már a gyereknek is kell - ne bízzunk a túl olcsó napszemüvegekben!
- 11:55 Képek - Elsöprő fölény: Radics Gigi lett a 6. megasztár!
- 11:45 A La Repubblica szerint a Vatikánban is elérkezett a "glasznoszty" ideje
- 11:42 A szakrális helyen várták a napfelkeltét
- 11:18 Gyereknap lesz pünkösdhétfőn Pannonhalmán
- 11:05 Exhumálják a kőkori sírkamrában talált emberi csontokat
OrsayTerületi képviselő
Eway Center Kft.Termelési mérnök
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését2012.05.26 11:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 10:27
- Amikor a farok csóválja2012.05.26 10:10
- Kovács: Magyarországon nincs roma diszkrimináció2012.05.26 10:06
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.26 10:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



