Őrizzük meg a sokszínűséget
A huszonnegyedik órában vagyunk - éljenek a génbankok!
A vadon élő és a termesztett növények eltűnése egyaránt veszélyezteti a biológiai sokféleséget. Nemcsak a globális, de a mezőgazdasági biológiai sokféleséget illetően is a huszonnegyedik órában vagyunk - mondta Hock Zsófia az MTI-Pressnek a közelmúltban tartott biodiverzitás világnapja alkalmából.
2010.05.28 11:37MTIA génbankok alapvető feladata, hogy megőrizzék a sokféleséget a jövő számára - kezdte a tápiószelei génbank bemutatását a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Agrobotanikai Osztályának vezetője. A génbank összegyűjti, feldolgozza, értékeli és hozzáférhetővé teszi a hazai kultúrnövények genetikai állományát, emellett biztonsági tárolóként is működik.
Az intézetben mesterséges körülmények között, hűtött tárolókban magalakban őrzik a kultúrnövényeket, de ahol ez nem lehetséges, ott szövettenyészetekben. Például a burgonyát olyan táptalajon és olyan növekedési feltételek között tartják, amelyek az életfunkciókat és a növekedési tempót lelassítják.
A tárolás módjától függően ötven, bizonyos növények esetében akár száz évre is biztosítani lehet a megmaradást. A tápiószelei génbankban ma 90 ezer magminta van, amely 900 növényfajhoz tartozik.
A magokat folyamatosan ellenőrzik, és ha kell, az intézet földterületein felszaporítják. Hock Zsófia elmondta, hogy egy-egy gyűjtőút alkalmával nemcsak a magokat gyűjtik be, hanem a hozzájuk kapcsolódó hagyományos tudást is.
- Ez is sokféleség, és ugyancsak elveszőben van. A génállomány megőrzése mellett fontos nagymamáink, nagypapáink tudása is, például, hogy melyik krumplit mire használták - magyarázta. Közlése szerint a génbank harmadik jellemzője a hasznosulás. Az intézetnek biztosítani kell a gyűjteményhez való szabad hozzáférést kutatóknak, nemesítőknek, gazdálkodóknak - vagy éppen olyan termelőnek, aki egy csúcsétterem beszállítójaként csak különleges, minőségi áruval szolgálhat. Az utóbbi pár évben megháromszorozódott az érdeklődés, és az osztályvezető úgy véli, hogy a megőrzésnek ez is nagyon jó formája. A tápiószelei intézmény jelenleg egyben a Pannon Magbank projekt koordinálója is.
- A program nyomán a világon egyedülálló génbank jön létre - hangsúlyozta a kutató. Mint kifejtette, egy helyen, a meglévő infrastruktúrát felhasználva, a meglévő tudásra alapozva őrzik meg Magyarország és a Pannon ökorégió teljes növényvilágát.
A vadon élő növényeket és az élelmiszerként felhasznált kultúrnövényeket ugyanott tárolják, ami világszinten is úttörő megoldás. A most induló projektnek három résztvevője van: a tápiószelei intézet mint szakmai koordinátor és a tárolás felelőse, az MTA vácrátóti Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, amely a maggyűjtési stratégia kidolgozásáért felelős és az Aggteleki Nemzeti Park, ahol biztonsági tárolót hoznak létre.
A projekt célkitűzése, hogy a program végére a Pannon ökorégió teljes növényvilágának a felét, mintegy 800 fajt gyűjtsenek be. Hogy melyik lesz az a 800 faj, még nem dőlt el - tette hozzá Hock Zsófia.
Magok a bányajáratban
A magminták tárolása Tápiószelén történik majd, méghozzá egy aktív és egy bázis hűtőtárolóban. Az aktív azt jelenti, hogy 0 Celsius fokon, a bázis esetében mínusz 20 fokon tárolják a mintákat.
A bázis a hosszú távú, az aktív a középtávú megőrzést szolgálja, az utóbbit használhatják fel kutatási célokra. Aktív biztonsági tároló Vácrátóton is lesz, az Aggteleki Nemzeti Parkban pedig bázis biztonsági tároló létesül, amelyet az Esztramos-hegy régi ércbányajáratában alakítanak ki.
A járatokat ma már nem használják, és kiválasztásakor figyelembe vették a kedvező adottságokat: föld alatt van, védett helyen, és a hőmérséklet is alacsony.
- Ez kicsit olyan, mint az Északi-sarkvidéken, a Spitzbergák hegyeibe vájt globális magbank, amely a világ kultúrnövényeinek génállományát őrzi nemzetközi felügyelet alatt - mutatott rá Hock Zsófia. Az Aggteleki Nemzeti Parkban és a vácrátóti botanikus kertben kiállítás formájában be is mutatják majd a projektet.
A Pannon Magbank program részeként visszatelepítési modellkísérleteket is végeznek. Az MTA vácrátóti Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének munkatársai a Kiskunsági Nemzeti Park homoki gyepén telepítenek újra bizonyos, főleg a klímaváltozás által veszélyeztetett fajokat.
A mezőgazdasági génállomány fenntartásának fontosságára az Európai Unió is ráébredt. Az unió környezetvédelmi tanácsának tavaly év végén kiadott állásfoglalása nyomatékosította, hogy az agrobiodiverzitás a globális biodiverzitás szerves része.
A jelenlegi uniós elnökségi trió, amelynek hazánk is tagja, ugyancsak prioritásként jelölte meg a biodiverzitás és annak részeként az agrobiodiverzitás óvását. Mint a kutató fogalmazott, Magyarországnak komoly feladatai lesznek ezen a téren, ezért is fontos a kultúr- és vadon élő növények sokféleségét egy helyen megőrizni hivatott Pannon Magbank program. A génmegőrzés és -védelem jogi kereti adottak.
Magyarország 2004-ben csatlakozott az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezetének (FAO) az élelmezési és mezőgazdasági célú növényi génforrásokkal foglalkozó nemzetközi egyezményéhez.
A biológiai sokféleségről szóló és más jogszabályok mellett ez az egyezmény teremti meg a megőrzésnek és a fenntartható hasznosításnak a feltételeit, szabályozza a génbankokban tárolt magminták átadásának módjait a felhasználók számára.
Magyarországon az egyezményt kormányrendeletben hirdették ki, ugyanakkor a részletekről intézkedő végrehajtási jogszabályokat még nem alkották meg - fejtette ki Hock Zsófia, aki hozzátette: fontos lenne, hogy ezen a téren a magyar EU-elnökség idején jelentős előrelépések történjenek, elvégre a nemzeti génmegőrzési program is ezen alapulna.
Kapcsolódó írások:

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
- 18:33 Beköszöntött a jégkorszak Európában
- 18:14 Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
- 18:08 Hízik a jég, de még veszélyes rámenni!
- 18:03 Mávinform: jelentős késések a déli és keleti vasútvonalakon
- 18:01 Liszt Ferenc repülőtér: visszautasította a leszállást egy Wizz Air-gép
- 17:31 Hókotrónak rohant, majd keresztbe állt a kamion az M7-esen
Work Force Kft.Javító operátor
Prohumán 2004 Kft.Ügyvezető
Gyártó cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 19:12
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.04 19:03
- Meghalt Csurka István2012.02.04 19:01
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



