Képek a magyar dinóról!
Galléros dinoszaurusz a Bakonyból
Újra kell gondolniuk az Európa gerinces ősállatföldrajzával kapcsolatos ismereteiket az őslénytannal foglalkozó kutatóknak - derül ki a Nature magazin csütörtöki számában megjelent cikkből, amely egy magyarországi ásatás tudományos eredményeit ismerteti.
2010.05.28 13:24ma.hu/MTA
A cikk egyik szerzője Ősi Attila, aki a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Természettudományi Múzeum Paleontológiai Kutatócsoportjával a bakonyi Iharkúton egy új, 85 millió éves dinoszaurusz faj maradványaira bukkant. A rangos folyóirat hasábjain utoljára 35 éve, 1975-ben jelent meg cikk magyar őslénykutató tollából.
A mostani felfedezés jelentősége az akkori rudabányai emberős leleteiéhez mérhető.
- Másfél méter hosszú, körülbelül 25-30 kilogramm súlyú növényevő, kis szarvval és jellegzetes, papagájcsőr-szerű szájjal – röviden így írható le az az egykor élt dinoszaurusz, amely főszereplője lett az utóbbi idők egyik legfontosabb paleontológiai felfedezésének Magyarországon.
A tudománytörténetbe Ajkaceratops kozmai néven bekerült állat az egyetlen hazai, de leletgazdagsága miatt világszerte egyre ismertebb dinoszaurusz-lelőhelyről, a Veszprém megyei Iharkútról került elő tavaly nyáron. A bakonyi település használaton kívüli, külszíni bauxitfejtése igazi kincsesbánya a paleontológusok számára.
A 140 méter mély, zord katlant a jó idő beköszöntével az elmúlt tíz esztendőben kutatócsoportok szállták meg, munkájuk eredménye pedig több mint tízezer csontlelet, amelyek tudományos feldolgozása nyomán ma már pontosabb és a korábbiakhoz képest árnyaltabb képet alkothatnak a szakemberek a földtörténeti középidő késő-kréta időszakáról. Iharkút neve csütörtök óta a világ egyik legrangosabb természettudományos folyóiratának a lapjain is olvasható.
A Nature-ben megjelent cikket Ősi Attila, az MTA-MTM Paleontológiai Kutatócsoport tagja, brit és amerikai szerzőtársaival közösen írt egy különleges bakonyi leletről, az Ajkaceratops maradványairól. A fiatal magyar kutató tudományos pályája tíz éve forrt össze Iharkúttal.
2000-ben földtani vizsgálatok közben egy apró, de számára annál érdekesebb csontdarabkára bukkant. Mint később kiderült: az első magyarországi dinoszaurusz-leletet tartotta a kezében. A többi csontot két év alatt egy körülbelül 50 négyzetméteres területről gyűjtötték össze.
A tudományos vizsgálatok eredményeként egyértelművé vált, hogy Ősi Attila akkor egy 4,5 méter hosszú páncélos dinoszaurusz, egy Ankylosuria maradványaira bukkant. A bakonyi katlanból azóta szinte minden évben figyelemre méltó leletek kerülnek elő. Igaz, nem mindig derül ki azonnal, hogy egy-egy csontdarab milyen szenzációval szolgál majd.
Az Ajkaceratops kozmai esetében ugyanis kezdetben még az sem volt biztos, hogy egyáltalán milyen állattól származik. Ősi Attila arra gyanakodott, hogy egy Rhabdodontida dinoszaurusz koponyájának elülső részéről van szó. A kutató először elvetette azt, hogy a csőrre hasonlító csontdarabka egy Ceratopsia –féle dinótól származhat, mivel Európában korábban nem találtak olyan maradványokat, amelyekről egyértelműen kimondható, hogy Ceratopsia dinoszauruszhoz tartoztak.
Egy nemzetközi konferencián azonban a világ vezető Ceratopsia-szakértői úgy vélekedtek, hogy a dinoszaurusz-darabka egy Ceratopsia koponyájának és alsó állkapcsának első része, annak ellenére, hogy hasonlítható egy őslény utolsó ujjpercére is.
A Ceratopsia dinoszaurusz maradványait eddig csak Mongóliában, a Góbi sivatagban találták meg. Ősi Attila felfedezése nyomán azonban ma már egyértelmű, hogy a Ceratopsia dinoszauruszok nemcsak Ázsiában és Észak-Amerikában éltek, hanem Európa területét is meghódították.
A Ceratopsia dinoszauruszok valószínűleg több hullámban vándoroltak az ősi Tethys-óceán szigetein keresztül, az óceán északi partja mentén az egyik földrészről a másikra és így jutottak el a mai Bakony területére is.
A késő-kréta korban itt még szubtrópusi éghajlat uralkodott gazdag növényvilággal, és olyan nyitvatermőkkel, amelyekhez hasonlóak ma már csak Dél-Amerikában vagy Új-Kaledóniában honosak.
Így a Ceratopsia-hoz hasonló növényevők bőséges táplálékforráshoz jutottak. Az iharkúti lelet jelentőségét az adja, hogy a kutatók a felfedezés nyomán pontosíthatják a földtörténeti középidő szárazföldi gerinceseinek vándorlásával és elterjedésével kapcsolatos ismereteiket.
A hazai őslénykutatók számára az Ajkaceratops kozmai egy olyan történet lehet, amelynek új fejezetét akár még évtizedekig is írhatják. Iharkút ugyanis már eddig is több szenzációval szolgált, mint azt korábban gondolták és a becslések szerint legalább 50-60 évig ad majd munkát a szakembereknek.
Kapcsolódó írások:

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Hovány Kft.Logisztikus
Sapa Profiles Kft.Projektvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 01:16
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



