B.pengő és vetkőztető rabló

Rekordok, melyekre nem büszke a magyar

Történelmileg úgy alakult, hogy mi magyarok sok negatívumban vagyunk világrekorderek.

_{2010.07.27 09:05MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Alig egy emberöltővel az után, hogy rekordmértékben megcsonkították Magyarország területét, a világtörténelem legsúlyosabb inflációja zúdult az országra. Bő egy év alatt az akkori hivatalos pénzünk, a pengő értéke 41 900 000 000 000 000-od, azaz 41,9 trilliomod részére csökkent. Ez napi átlagban 207 százalékos pénzromlást jelentett!

Ez természetesen csak az átlag. A pénzügyi katasztrófa nem egyenletes ütemben szakadt az országra. A háború miatt visszaesett a termelés, kivéve a nem lakossági szükségletekre épülő hadianyaggyártást. Áruhiány állt elő, az állam a termelés és a fogyasztás után is kevesebb adóbevételhez jutott, mint amennyi a működéséhez szükséges volt. Ezért a kiadásokhoz fedezet nélküli pénz kibocsátásával igyekezett megteremteni a forrásokat, azonban a pénz mögött egyre kevesebb áru állt, és ez a tény megnövelte az árakat.

Előbb lassan, majd egyre gyorsabban kezdett romlani a pénz. A forgalomban lévő bankjegyek mennyisége 1944 végére a háború előtti érték 26-szorosára növekedett, 1945-ben pedig egy év alatt 62-szeresére. A nemzetgazdaság pénzügyi vezetői érezték a veszélyt, és késleltető intézkedéseket hoztak. Ilyen volt 1945-ben a bankjegydézsma, amely azt jelentette, hogy egy-egy címletet azzal tettek érvényessé, ha értékének háromszorosába kerülő bélyeget ragasztottak rá. (Természetesen így egy-egy árucikk ára a korábbinak a négyszeresére nőtt.)

Aztán már ez sem segített. 1946 januárjában bevezették az adópengőt, amely kezdetben csak egy viszonyszám volt, amelyet egy meghatározott fogyasztói kosár figyelembevételével az áremelkedésekből számítottak ki. Az adót adópengőben rótták ki, de pengőben kellett megfizetni a pénzromlás mértéknek megfelelően.

Ha valamely jövedelem után száz forint adópengőnyi adót vetettek ki, és ez az index 2 volt, akkor 200 pengő adót kellett megfizetni, ha 10, akkor 1000-et. Az adóbevételek növekedni kezdtek. Aztán később ez a rendszer felborult, az adópengő májusra fizetőeszközként is teljesen felváltotta a pengőt. Így most már az inflálódott tovább.

A kezdetben lassú infláció - amelyhez hasonló lejátszódott az első világháború után is (ennek éppen a pengő bevezetése vetett véget 1926-ban) - később egyre gyorsult, 1946 nyarára már exponenciálisan nőtt. Így előbb bevezették a milpengőt, majd a bilpengőt vagy B. pengőt, ami azt jelentette, hogy a fizetőeszköz egysége egymillió, illetve egybillió pengő lett. Júniusban hozták forgalomba a világ legnagyobb névleges értékű papírpénzét, a százmillió billió (10 a huszadik hatványon) pengős bankjegyet. Erre még rádobtak egy lapáttal, kinyomtatták, de már nem hozták forgalomba az egymilliárd billió értékű, azaz ezer trilliósat (10 a huszonegyediken).

Mondani sem kell, hogy ez a példátlan pénzromlás összezilálta a még meglévő gazdasági életet is.

A gyorsuló infláción élcelődtek a vicclapok, karikatúrán örökítve meg, hogy a kereskedő óránként nyúl be a kirakatba, és az árcédulán áthúzza a számot, majd a kétszeresét írja rá.

Kabarémonológban mondatonként szerepelt a zsír újabb és újabb, egyre nagyobb összegű kilónkénti ára. S a végső mondat közben is ugrott egyet, hiszen a monológ így fejeződött be: "Bizony, tavaly még senki sem gondolta, hogy manapság százezer pengőre emelkedik a zsír ára, mert ma már ennyibe kerül fél kiló zsír."

Vetkőztető lett a rablóból

Aztán hamar az emberek arcára fagyott a mosoly. A bérből és fizetésből élők, azok közül is leginkább a közszféra dolgozói "szívták meg" a legjobban - mai kifejezéssel élve. Míg az ipari üzemek legalább saját termékeikkel fizethették ki dolgozóikat, akik aztán elcserélhették azokat más üzemek termékeire, a tanárok, tisztviselők egyre romló pénzben kapták meg a fizetésüket. Legkevésbé a vidék népét érintette az infláció, hiszen akkoriban falun a petróleumon, a gyufán és a són kívül minden élelmiszert megtermeltek, még vásznat is szőttek. Virágzásnak indult a cserekereskedelem, élelmiszert adtak iparcikkért, később aranyért is, hiszen azt nem lehetett megenni.

A falusiak városra, a városiak falura utaztak, a zsúfoltság miatt gyakran a vonat tetején, hogy kicseréljék árucikkeiket. Az éhező városi lakosság kénytelen volt különböző értéktárgyait a vidékről felutazó, batyuzók által hozott élelmiszerekre váltani. Sokan lerongyolódtak, lyukas cipőben, éhesen jártak be fűtetlen, betört ablakú munkahelyeikre.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei levéltárban a hónap dokumentumaként mutatta be Csöngei Attila levéltáros az inflációs pengő már említett papírpénzeit és a korabeli szolnoki újság cikkeit, amelyek az infláció hatásairól szóltak.

A Tiszavidék egyik riportja érzékletes példával szemléltette az állami segítségben reménykedő hivatalnokok keserű tapasztalatait: "Szívszorongva vártunk, - teltek a napok,… egy hét… tíz nap és így tovább. Eredmény: kettő milliárd segély kiutalása - egy doboz cipőpaszta ára, az oly sok reménységgel, bizakodással várt komoly fizetésrendezés helyett".

Mellesleg maga a Tiszavidék árainak alakulása is jól tükrözte a helyzetet. A lap 1945. augusztus 14-én még csak 3 pengőbe került, de például 1946. június 2-án már 100 millió pengőt, négy nappal később, június 6-án pedig már 300 millió pengőt kellett fizetni egy újságpéldányért. De ez az ár is tovább növekedett.

De az inflációt az a gazdasági "ág" is megszenvedte, amelynek bevétele érdekében a bankóprést működtették. Például Jász-Nagykun-Szolnok vármegye adóbevételei az 1946. áprilisi 414 milliárdról májusra 20 billió, azaz húszezermilliárd pengőre duzzadtak, de ez az összeg abban a hónapban még a pénzügyigazgatóság személyi kiadásait sem fedezte.

Nem véletlen, hogy az árrobbanás-sorozat a közbiztonságot is lerontotta. Mivel szinte értelmetlenné vált a rablók obligát felszólítása: Pénzt vagy életet!, olyan új elkövetési módok ütötték fel a fejüket, mint a vetkőztetés. A rablót - korabeli meghonosodott elnevezésével: vetkőztetőt - nem érdekelte áldozatának pénztárcája, ellenben többi ruhadarabja nagyon is: azok levetésére és átadására kényszerítette azokat, akik útjába kerültek.

El lehet képzelni, hogy a téli, tavaszi hidegben egy alsónadrágra vetkőztetett áldozat - kitéve a meghűlésnek - milyen gyorsan kapkodta a lábát, hogy mielőbb hazaérjen.

De sokszor fosztották ki a vonatokon - sokszor a vonat tetején - csereberére utazó embereket is. A gazdasági élet vezetőinek első számú célja volt az infláció megfékezése, amely csakis új pénz, a forint megteremtésével sikerülhetett. 1946 augusztus elsején jött ki az új fizetőeszköz, a forint. Egy forint 400 000 000 000 000 000 000 000 000 000 (Négyszázezerquadrillió) pengővel lett egyenlő…

De ez már egy másik történet.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter