hirdetés

Balhék madáréknál

A hűtlenség az együttműködés rovására megy

A madarak esetében úgy tűnik, hogy a szex az evolúció aszociális vívmánya, mint ahogy E.O. Wilson szociobiológus egykor kijelentette. Brit kutatók ugyanis kiderítették, hogy minél többször lépnek félre egy madárfaj tojói, annál kevésbé kooperálnak a szülők a fiókák felnevelése során, és fordítva.

2010.08.23 08:03MTI

Az Oxfordi Egyetem evolúcióbiológusai Ashleigh Griffin vezetésével 267 különböző madárfaj szaporodási szokásait és utódgondozását vizsgáltak meg.

Eredményeiket a Nature című folyóiratban publikálták. Amennyiben hűek a tojók, és csak egy hímmel párosodnak, az utódok valódi testvérek - magyarázta Griffin a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint (www.derstandard.at). Ez pedig együttműködésre buzdít az utódnevelés során, hiszen a hímek ilyenkor biztosak lehetnek abban, hogy saját ivadékaikért, egyben génjeik fennmaradásáért gürcölnek.

Amennyiben azonban az anyának számos nemi partnere akad, a gyerekeknek több apja lesz, és csupán féltestvérek. A madarak birodalmában szinte minden változat megtalálható - a teljes promiszkuitástól az életre szóló hűségig, ennek megfelelően szoros, vagy gyenge együttműködéssel párosulva.

Mi azonban a helyzet más állatfajoknál? Griffin szerint elképzelhető, hogy az emlős-, vagy akár főemlősközösségekben is megmagyarázhat egyet s mást a promiszkuitás mértéke.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Mérgező növények otthonunkban, kertjeinkben
2012. máj. 26. 10:41

A visszérbetegség fokozatai
2012. máj. 26. 09:41

Vízi balesetek: mit tegyünk, és mit ne?
2012. máj. 26. 07:38

Agyrázkódás - Tünetek és ellátás
2012. máj. 26. 05:21

Allergia csecsemőknél és kisgyermekeknél
2012. máj. 26. 02:51

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.