Ne kapcsolj el!
A reklámok élvezetesebbé teszik a műsorokat?
Mindannyian panaszkodunk a reklámokra, és sokan fektetnek pénzt a technológiákba, amivel megszabadulhat tőlük. Egy tanulmány azonban kimutatta, hogy az általános hiedelmekkel ellentétben a reklámok sok esetben javítják a televíziónézést.
2009.02.28 16:30medipress.hu"Habár a fogyasztóknak nehezükre esik ezt előre jelezni, a műsorok élvezete fokozatosan csökken a program megtekintése során. Ez annak köszönhető, hogy egyszerűen hozzászokunk, minden egyes perc kicsit kevesebb élvezetet nyújt, mint az előző.” – írták a szerzők, Leif D. Nelson (University of California, San Diego), Tom Meyvis, és Jeff Galak (New York University). A kutatók hat tanulmányt végeztek, ahol a résztvevők folyamatosan, vagy megszakításokkal néztek végig műsorokat, majd értékelték is ezeket.
Az első tanulmányban a résztvevők a Taxi című vígjáték-sorozat egyik epizódját. Habár a résztvevők nem szerették a reklámokat, jobban tetszett a műsor azoknak, akik reklámokkal megszakítva nézték végig, mint azoknak, akik folyamatában.
A második tanulmány felfedte, hogy a rövid animációs klipet is jobban élvezték azok, akik reklámmal megszakítva nézték meg. A harmadik tanulmányban egy természetfilmet kellett végignézni. Akik reklámmal együtt látták, nem csak nagyobb tetszésüknek adtak hangot, de többet is adományoztak a természetvédelem javára a film megtekintése után.
A kutatók azt is felfedezték, hogy a nem reklámjellegű megszakítások is ugyanolyan pozitív hatást gyakoroltak a nézőkre, ami megerősíti azt a feltételezést, hogy a megszakítások alkalmazásával a nézők nem unják meg a programot, jobban élvezik azt. Végül pedig, a reklámfilmek élvezetesebbek a fiatalabb korosztály számára, mint az idősebbeknek.
"A nagyon pergő és összetett műsorok számára, mint pl. a 24, nem jelent hasznot a megszakítás, mivel a nézőknek esélyük sincs hozzászokniuk. A meglátásunk az, hogy bár mindenki leszólja a reklámokat, a legtöbb adást élvezetesebbé teszik, mint pl. a vígjátékokat, animációs filmeket, dokumentumfilmeket és videoklippeket.” – vonták le a szerzők a következtetést.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



