
Lebegő békák, koponyalékelés és Jótékony hatású viagra - eszement kísérletek
Az ötletek őrültek, az eredmények azonban néha többszáz éves dilemmákra adhatnak választ.
2004.11.15 08:54, Forrás: National Geographic
Ha valaki azt gondolná, hogy eszement és képtelen ötlet megmérni a lélek súlyát, a tehenek által kibocsájtott bélgáz globális felmelegedésre gyakorolt hatását elemezni vagy éppen a hervadó virágot viagrával bekenni - nos, az ugynacsak téved. Az ötletek őrültek, az eredmények azonban néha többszáz éves dilemmákra adhatnak választ.
Az alábbi kísérletek mind azt sugallják, kísérletezni érdemes, jusson bármi őrültség is az eszünkbe. Lehet, hogy sok kudarc ér bennünket, de ezek nélkül az a néhány brilliáns eredmény sem születik meg, amely a tudomány szekerét előre lendítheti.
A lélek súlya
A filozófusok évszázadokon keresztül vitatkoztak arról, hogy vajon a lélek anyagi szubsztancia-e, melynek mérhető fizikai tulajdonségai vannak, avagy egészen más természetű. Az 1990-es évek elején egy Duncan MacDougall nevű amerikai doktor egészen sajátos felvetéssel próbált véget vetni a vitatott kérdésnek: úgy döntött megméri, hogy a léleknek mekkor a súlya.
Ehhez - kissé bizarr módon - tuberkulózisban szenvedő betegeinek végóráit használta fel. Megmérte őket nem sokkal haláluk előtt, majd közvetlenül a halál beálltával. Talán maga számára is meglepő eredményre jutott: hat betegből négynél átlagosan 21 gramm súlycsökkenés volt megfigyelhető közvetlenül a halál beálltával. A kísérlet elvileg sikerült, megfelelő filozófiai elmélettel párosítva pedig akár bizonyosságnak is számíthatna, a tudósok azonban továbbra is kételkednek a lélek anyagi mivoltában.
Lebegő békák
A Bristoli Egyetem fizikusa, Michael Berry, aki kutatásáért IgNobel-díjat is kapott, egy holland kollégájával együtt arra a megállapítsára jutott, hogy testeket mágneses erő révén szabadon lebegő állapotba lehet hozni, azaz a mágneses mezők befolyásolása révén legyőzhető a gravitáció.
Volt értelme kísérletezni előbb egy játékbékával, majd egy élő békával? Nos, az utókor minden bizonnyal azt fogja mondani, hogy igen. 150 évvel ezelőtt még meg voltak győződve arról, hogy a gravitációs illetve a mágneses erőket képtelenség úgy egyensúlyban tartani, hogy azzal testek szabad lebegését idézzük elő. Elméletben már sokan kétségbe vonták ennek a tézisnek az igazságát, de kísérletekkel sokáig senki sem bizonyította, hogy igenis kijátszhatóak egymással szemben a gravitációs és mágneses erők.
Michael Berry és Andrey Geim azonban kísérletekkel is bizonyította a tézist. Előbb egy fémből készül béka, majd pedig egy élő béka alá "varázsoltak" olyan mágneses mezőt, mely révén a békák szabadon lebegtek.
A tehenek és a globális felmelegedés
A tudósnak kétségkívül szenvedélye a számolás, gyakran azonban ez már extrém formákat ölthet. Einstein kiszámolta, hogy mekkora időveszteség éri egész élete során azzal, hogy minden nap zoknit kell húznia illetve levetnie, ezért úgy döntött, hogy zokni nélkül jár.
Első pillanatban képtelenségnek tűnik, számítások után azonban ugyancsak meglepő az eredmény: a tehenek emésztése során keletkező bélgázok igen komolyan befolyásolják a globális felmelegedést.
Nemrégiben ausztrál tudósok kiszámolták, hogy élete során egy tehén milyen mennyiségű káros anyagot bocsát emésztése révén a légkörbe, és ugyancsak meglepő eredményre jutottak: megállapították, hogy a világ összes tehene együttesen nagyban befolyásolja a második legfontosabb üvegházhatású gáz, a metán légkörben megtalálható mennyiségét. Most már ausztrál tudósok azon gondolkoznak, hogyan csökkenthető a tehenek bélgázkibocsájtásának összmennyisége.
Koponyalékelés és villámbegyűjtés
1752-ben, még mielőtt Benjamin Franklin feltalálta volna a villámhárítót, egy Thomas francois D'Alibard nevezetű francia úriember úgy döntött, hogy egy borosüvegbe begyűjti a villámot.
Addig senki nem hitte, hogy a villám elektromos természetű, viszont D'Alibard kísérlete részben meggyőzte a tudósokat. Egy 15 méteres szuronyt tartva a kezében, D'Alibard kiállt a viharban egy fából készült lap tetejére, majd a szurony egyik végét az égnek tartva, másikat pedig egy fém lappal kívülről és belülről bevont üveghez tartva valóban sikerült begyűjtenie a villámot, és annak eletromos természetét igazolnia.
Szintén képetlen ötletnek hangzik, bár már az ókori egyiptomiak is alkalmazták, az embernek önmagán végzett koponyalékelését. A hatvanas éve közepén azonban az amerikai Joey Mellen és Amanda Feilding kipróbálta magán az eljárást - és legnagyobb meglepetésükre sikerült. A lékelést követően megszűnt bennük az a feszültség, megkönnyebbültek és felszabadultak - saját állításuk szerint.
Jótékony hatású viagra
Végezetül még meglepő eredményt hozott őrült ötlet : a potencianövelőszerként ismert viagra nemcsak a férfiak szexuális életét élénkítheti meg. A kísérlet elvégzéséig tudósok között konszenzus volt arról, hogy a viagra a vérkeringést pezsdíti fel. A növényeknek nincsnen vérkeringésük, a viagra mégis élénkítőleg hat rájuk. A hervadó virágra kenve ugyanis azok újból megfrissültek és felegyenesedtek.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Sikeres fürkészdarázs-kísérlet

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
"És ez tényleg működik?"
Hogyan lehet panírozni tojás nélkül?
Változtassunk, de csábosan!
Képek - Fodrászt elő! Érkeznek 2012 legszexisebb hosszú frizurái!
Diszkrét báj és zavarbaejtő sárm
Bátor, mégis klasszikus: "albínó" divat 2012-ben
Hogy készül a zöldséges rizibizi?
Rengeteg zöldség, de a reszelt sajt a csúcs!

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...
A viszketésért és az örömért is ugyanaz felelős?
Hoppá: a vakarózás öröme a helytől függ!

Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Egy évvel A király beszéde című brit film világsikere és számos Oscar-díja után egy brit színházban megtartották a VI. Györgyről szóló történet színpadi változatának világpremierjét.
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban
Klasszikus dallamok crossover stílusban
Éljen a magyar! - Virtuóz muzsika a Fourtissimótól
A megkérdezett színművészek nem nyilatkoztak
Dörner szerint jó hangulatú volt az Új Színház társulati ülése
Rogozin kiállt a hazai katonai játékok mellett
"Orosz tankot az orosz gyerekeknek!"

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Süveg és Závada jazz-rappel tarolt
Lyukat szövegelt a hasunkba az Akkezdet Phiai
Nagy Sándor a nézők előtt csókolta meg Muri Enikőt
Csókot kapott: zavarba jött az X-Faktor sztárja
Egészségtelen volt a fogyóshow?
Videó - Schobert Norbi: Nem vállalnám újra a Nagy Fogyást
A rádiók is játsszák már az új számot
Három Királlyal tarolhatunk az Eurovízión?
Otthon CentrumFröccsöntő mérnök
Astrum Mei Kft.Könyvelő
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 20:21
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 20:14
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 19:48
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.04 19:40
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 19:25
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



