hirdetés

Restaurálták a maja kisfiú sírját

Hondurasban részben befejeződtek a tavaly, egy japán régész által felfedezett maja leletek restaurálásának munkálatai, melyek közül kiemelkedik egy 12 éves kisfiú csontvázának megtalálása.
2005.03.08 19:05, Forrás: Spicy Press Hírügynökség

hirdetés

Az új japán nagykövet is megtekintette azt az ásatást, ahol Seichi Nakamura régész vezetésével a feltáró munkálatok folynak, s úgy véli, elképzelhető, hogy tovább növeljék a projektre szánt támogatások összegét. A diplomatát elkísérte felesége és a Hondurasi Történelmi és Antropológiai Intézet igazatónője is.

A 12 éves maja gyermek csontjait 2004 májusában találta meg a japán régész, s mostanra készültek el a teljes rendbehozatalával. A további sírok még kutatásra szorulnak, mivel nem hasonlítanak az itt megszokott temetkezési formákra és sírtípusokra.

A kisfiú mellett - aki feltehetőleg egy fontos ember gyermeke volt - talált tárgyak továbbra is az eddigi leggazdagabb leletnek számítanak; összesen 145 darab különféle dologról van szó, melyek közül kitűnik egy gipsszel díszített fuvola, mely arra enged következtetni, hogy a fiú harmadik gyermek volt, mivel őket küldték el más családokhoz, hogy írnoknak vagy művésznek tanuljanak. A területet két éven belül tervezik megnyitni a látogatók számára.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.