hirdetés

Cyberjövő: agyhullámokkal irányított művégtagok

Az agy-számítógép interfész rendszerek - bár még mindig fejlesztési és kísérleti fázisban vannak - egyre közelebb kerülnek a gyakorlati felhasználáshoz.
2005.03.18 14:42, Forrás: ma.hu

hirdetés

A Washington Egyetem kutatói nemrég négy epilepsziás embert tanítottak meg a számítógép kurzorának gondolatokkal való irányítására. Bár az agy-számítógép interfész rendszerek kereskedelmi felhasználása még jó néhány évre van, a kísérletek szerint a betegségek egy részét kezelni lehet ezekkel az új technológiákkal, írta a livescience.com.

Remény a bénult betegeknek

Az epilepsziás betegeknek, akik eredetileg agyműtétre vártak, jelérzékelő elektródákat kapcsoltak agyuk felszínére. Ezek segítségével a kutatók meghatározhatták, hogy milyen mozdulatokhoz milyen agyi jelzések kapcsolódnak. Ezután a jeleket összeillesztették a számítógép kurzorának mozgásával. Pusztán azzal, hogy a mozgásokra koncentráltak, a betegek rövid gyakorlás után 70 százalékos pontossággal voltak képesek irányítani az egeret, sőt, egyikük 100 százalékos eredményre is képes volt.

Egy másik, a Brown egyetemen végzett kísérletben az érzékelőt az agy elsődleges motoros kérgének felszínére helyezték. Az érzékelő egy milliméterre hatolt be az agyba, hogy érzékelje a motoros neuronok elektromos impulzusait. Hetente kétszer a résztvevő kurzormozgató feladatokat kapott, melyeket gondolataival kellett elvégeznie.

A kezdetek

2003-ban a Duke egyetem kutatói rhesus majmokat tanítottak meg egy valós idejű robotkar irányítására mindössze egy videoképernyő és saját gondolataik segítségével. A majmok kis idő múlva úgy használták a robotkart, mintha sajátjuk lenne.

Miguel Nicolelis kutató jelzésérzékelő mikro-elektródák sorát ültette be egy majom agyába, majd megtanította az állatot egy joystick segítségével a számítógépes kurzor mozgatására. Ezután egy robotkarral helyettesítették a joysticket és néhány nap múlva a majom rájött a kurzor és a kar mozgatásának kapcsolatára. Miután a joysticket is elvették tőle, a majom feladata az volt, hogy rájöjjön: a kurzort és a robotkart saját karjának mozgatásával is képes irányítani. Ez néhány napos gyakorlás után sikerült, ezzel létrejött az első neuroprotézises végtag, egy idegi impulzusokkal irányított művégtag.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Parányi lépés az izomtevékenységre képes robotok kifejlesztése felé Önmagukat építő robotok

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.