
Sziklay Jenő az ejtőernyőzés aradi úttörője
Holnap, október 1-én a lengyelországi Piotrkówban felavatják Sziklay Jenő aradi ezermester, az ejtőernyőzés világhírű úttörője felújított síremlékét.
2005.09.30 14:36, Forrás: Világszövetség Erdélyi Társasága
Egy ismeretlen erdélyi ,,hős" végzetes balesete Lengyelországban, 1925-ben.
A lengyel sajtó (pl. "Kulisy" 1979. 42. szám) több alkalommal is választ keresett már arra a kérdésre, hogy ki is volt valójában Szyklay Eugen? Mindeddig azonban csak részleges információk láttak napvilágot vele kapcsolatban.
Az eddig róla Lengyelországban ismert tények: A világ ejtőernyőzésének úttörő sportembereként tartják számon. Huszonnyolc éves korában, 1925. szeptember 27-én vesztette életét egy Piotrków nevű lengyel városban rendezett nemzetközi légibemutatón, több ezer ember szeme láttára. A baleset a 24-dik ugrását követően érte. (Ekkor épp a 13-adik ugrását hajtotta végre repülőgépből.) Saját gyártású ,,Prometo" elnevezésű ejtőernyője nem nyílt ki. Korábban Szyklay 11-szer ugrott légballonból.
Mi az, amit még tudunk róla. Annyit, amennyit élete utolsó nyilatkozatában elmondott magáról épp a felszállás előtt a piotrkowi "Głos Trybunalski" újságírójának. Ezen cikk szerzője a következőképpen kezdte: " Ismerkedjünk meg Sziklayval (a sírfeliraton lévő név máshogy hangzik) szimpatikus, barnahajú, 28 év körüli, magyarul és németül beszél...". Sziklay a következőket mondta magáról: "Román alávetettség alatt élő magyar vagyok".
10 évig szolgált pilótaként az Osztrák-Magyar hadseregben, a háború után kezdett foglalkozni az ejtőernyőzéssel, saját maga által kifejlesztett (modernizált) ejtőernyővel ugrott. Az interjú végén a következőket nyilatkozta: a baleset kizárt... Viszontlátásra! Majd felszállt és a fotósok elkezdték fényképezni a hőst.
Gyönyörű őszi nap volt. A közeli településekről is sokan eljöttek megnézni az ejtőernyős bemutatót, mivel a már korábban reklámozott a "Głos Trybunalski" és "Dziennik Narodowy" c. újság, s ez sok emberben felkeltették az érdeklődést. Eredetileg Szyklay pár nappal korábban ugrott volna Piotrków-ban.
Kiugrott és az ernyő nem nyílt ki. Kb. 200 m-re az erdőtől és az udvarháztól zuhant le Bujny-ban. Nem messze egy nő legeltette a tehenét. Ő mondta később, hogy hallotta valaki jajgatva a földhöz csapódott...
1925. szeptember 29-én a piotrkówi új temetőben katonai pompával óriási részvét mellett helyezték végső nyugalomra a ,,magyar román (sic.) ejtőernyőst". A temetésen a Piotrkówban állomásozó 25. gyalogezred katonazenekara játszott. A lengyel sajtó tájékoztatása szerint Sziklay feleségét és két gyermekét hagyta árván. De legközelebbi hozzátartozói nem vettek részt a temetésén. Nem tudni, hogy jártak-e valaha Lengyelországban, Piotrkówban, hogy tiszteletüket fejezzék ki a férj illetve az édesapa sírjánál.
Sírját a helyi lengyel-magyar baráti társaság tagjai ápolták. Lengyel barátaink, a mára már elkorhadt fakereszt helyére emlékművet állítottak. Ennek avatására szívesen hívták volna családtagjait, ismerőseit, ha megtalálták volna őket Erdélyben. Róla (E. Sziklay) elnevezett nemzetközi ejtőernyős versenyt akarnak szervezni halálának helyszínén. A lengyel repülősök veterán szervezete ez alkalomból szeretné felvenni a kapcsolatot a hasonló magyar és-vagy erdélyi szervezettel.
/Molnár Imre/
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
Az biztos, hogy ezt a finomságot sokkal hamarabb lehet elkapkodni, mint elkészíteni: a marcipános csigák abszolút jó vendégvárók!
Levelet írt a csacsik mészárlása ellen
Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban

VOSZ: ellentmondásos, nehéz volt az első két év
A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a vállalkozások ugyanakkor nem örülnek az adóemeléseknek, az új adóknak, és adminisztrációs terheik is növekedtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.
A görögökhöz is kritikusan viszonyulnak
A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban

"Mit mondasz?" - van, akinél nem múlik el
Hallhattunk már a túl hangos zene ártalmairól - kutatók szerint minden, többórás rockkoncert átmeneti hallásvesztést okoz, de az ismételt, erős zajnak kitettség tartós halláskárosodással járhat.
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása

Ittasan gázolta halálra a kerékpárost
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit egy ittas gépkocsivezető elütött szombaton hajnalban Helvécia külterületén.
Gyalogost gázolt a villamos
A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301

18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
Kicsit nehéz bánni vele, mert úgy siklik ki a kezeink közül, mint az angolna, mégis van valami különösen izgató Bianca puszta látványában is.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.26 09:15
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 08:52
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 08:36
- A biblia2012.05.26 00:00
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



