
Fair trade: mindennapi csokink, kávénk és az emberi jogok
Bár a nyugat-európai országokban már a hatvanas években megjelentek a méltányos kereskedelemből (fair trade) származó termékek, Magyarországon csak alig egy éve, öt civil szervezet kezdeményezésére indult el ez a mozgalom.
2006.02.28 09:20, Forrás: National Geographic

A gyarmati élvezeti cikkekre (pl. kávé, kakaó, banán), kézműves termékekre valamint ruházati cikkekre kiterjedő méltányos kereskedelem célja, a magasabb felvásárlói ár mellett jobb megélhetési feltételek biztosítása a bevett világpiaci rendszer által hátrányos helyzetbe kényszerített termelők számára, valamint az emberjogi és környezetvédelmi szempontok érvényre juttatása a termelés során.
Mesterségesen alacsony árak
A jelenleg uralkodó kereskedelmi rendszerben az árak igen nyomottak, egyrészt, mert azt az árutőzsdei spekuláció határozza meg, másrészt, mivel a többnyire multinacionális vállalatok kezében lévő ültetvényeken dolgozók igen alacsony bért kapnak. Szintén csökkenti az előállítási költséget, hogy a nagyüzemi termelés és feldolgozás során nem érvényesülnek a környezetvédelmi szempontok.
A fair trade lényege, hogy az importőrök, akik gyakran egyben a forgalmazók is, közvetlenül a harmadik világbeli termelőszövetkezetektől vagy kistermelőktől szerzik be az árut, ezzel is csökkentve a termékre tevődő árrést. Így a bevétel mintegy 28 százaléka jut a termelőhöz, szemben a "normál" kereskedelmi formák 10-12 százalékával.
Kétszáz millió gyerekmunkás
Becslések szerint a világon jelenleg több mit 200 millió gyerek dolgozik, nagy részük a harmadik világ un. fejlődő országaiban, különböző üzemekben illetve ültetvényeken, mivel a munkáltatók az alacsonyabb bér miatt inkább gyerek munkaerőt alkalmaznak.
A gyakran embertelen és veszélyes munkakörülmények (levegőtlen helyiség, 12-14 órás műszak állandó felügyelet mellett), a szakszervezetek hiánya nem sok jóval kecsegtet, sem a gyerek, sem a felnőtt munkások számára, ráadásul a gyerekek így többnyire kiesnek az oktatási rendszerből is.
A méltányos kereskedelembe kerülő termékeknél nem alkalmazható gyerekmunka. A termék árában lévő prémiumot (az ár 1-2 százaléka) pedig az adott közösség fejlesztésére (pl. oktatás, ivóvízellátás) kell fordítani.
Környezetvédelem
Az általunk ismert trópusi növények (kakaó, kávé, banán) természetes körülmények között erdős vegetációk alsó lombkoronaszintjén nőnek. A tradicionális termesztési mód (amit a méltányos kereskedelemben is alkalmaznak) is ezt követi, vagyis több növényt termesztenek együtt, így a többféle termény biztosabb bevételi forrást jelent a termelőknek, hiszen nincsenek kiszolgáltatva egy termény világpiaci áringadozásának; ugyanakkor az erdőszerű vegetáció gazdag madár és rovarvilágnak nyújt élőhelyet.
Ezzel szemben a normál rendszerben a termesztés nagy kiterjedésű un. monokultúrás ültetvényeken zajlik. Ezek egyrészt a biodiverzitás szempontjából igen kedvezőtlenek, ugyanakkor a túlzott műtrágya és rovarirtószer használata súlyosan károsítja az ott dolgozók, valamint a gyümölcsbe kerülve a fogyasztók egészségét.
A méltányos kereskedelemben általánosan is jellemző, hogy a termesztés kisebb léptékben és kevesebb vegyszerhasználattal történik, a termékek egyre nagyobb része ráadásul ökológiai gazdálkodásból (biogazdálkodásból) származik.
Európában egyre meghatározóbb
A hatvanas években indult fair trade mozgalom, mára jelentős piaci tényezővé vált, közel 1 milliárd dolláros évi világforgalommal, amelynek több mint felét Európa adja. A legnagyobb európai forgalmazó a német Gepa.
Hollandiában, Luxemburgban és Svájcban a banán és a kávé kereskedelmi forgalmának 3-4 százalékát adják a fair trade termékek. Az értékesítés több mint fele un. világboltokban (Worldshop, Weltladen) történik (Németországban több mint 800 világbolt működik), de már egyre több szupermarketben is találkozhat e termékekkel a vásárló.
Magyarországon egy éve indult a fair trade
A Védegylet, az Útilapu, a Planet Klub, a Zöld Fiatalok, a Tudatos Vásárlók Egyesülete és az Ökotárs Alapítvány fair trade szövetség formájában tavaly tavasz óta folytat népszerűsítő tevékenységet ezen a téren kiadványokkal, középiskolai előadásokkal; tanártovábbképzéssel, fesztiválokon információs pontként szolgáló "mobil kávézókkal".
Méltányos kereskedelemből származó termékek hazánkban még csak néhány bioboltban és kávézóban kaphatók, de a közeljövőben várhatóan Budapesten is megnyílik az első "világbolt".
A fair trade mozgalom tulajdonképpen a tudatos vásárlói mozgalom része, amely egyszerre jelenti a környezetvédelmi, egészségügyi és szociális szempontok figyelembevételét a vásárlásnál.
A magyarországi szervezők hangsúlyozzák, hogy csak olyan fair trade termékek importját támogatják, amelyek nálunk nem állíthatók elő, ösztönözve ezzel a fogyasztókat a helyi termékek vásárlására. Így egyrészt hozzájárulnak a helyi termelők megélhetéséhez, másrészt a rövidebb szállítás miatt kevesebb környezeti terhelést jelent.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Nem csupán ellazít, hanem gyógyít is a természet
Dr. Eeva Karjalainen, a finn erdőkutató intézet szakértője szerint sokan ellazulunk és jól érezzük magunkat a természetben, de csak kevesen tudják, hogy a természet gyógyító hatását tudományos bizonyítékok is alátámasztják.
Lehet, hogy flörtölni sem szabad velük...
Melyik nőt kerülje el jó messziről?
Bármit bevállalunk a szépségért?
A kozmetikai sebészet is műtét!
Harcolni kell egy nőért
A vágy titokzatos tárgya
Tippek, hogy a pasi érted égjen
Öt tuti tipp, hogy a pasi csak a tiéd legyen
A hús paradoxonja
Öltözz úgy, hogy a férfiszem vetkőztessen ki belőle
Engedd, hogy magát tisztítsa a hüvelyed!
Intim higénia

Egyre több devizahiteles kerül nehéz helyzetbe
Az elmúlt másfél-két évben a nem teljesítő jelzáloghitelek aránya 2,6 százalékról 6,3 százalékra nőtt a teljes hitelállományhoz viszonyítva.
Nem mozgatta meg a tőzsdét az Új Széchenyi Terv
A forint 283-as euró jegyzés környékén ingadozik
Több mint ötvenezer személyi sérülés évente
Gondolta volna? Minden tizedik percben megsérül valaki
Bebukta az OCÖ
Kormányzati kézben a romák üdültetése
Vizsgálatok az alapítványoknál
Szociális államtitkár: megmarad az üdülési csekk
Felszámolják a felesleges tevékenységeket?
Az MFB az átvilágításokról: "a luxusnak azonnali hatállyal vége"
Kevesebb mint százmilliárd
Haldoklik a lakáshitelpiac

A 3 leggyakoribb munkahelyi stresszforrás
Az egészségügyi kiadások, a munkahelyi biztonsági körülmények, és a munkatársak hiányzásai számítanak a leggyakoribbaknak.
Magas fényfédő faktor, áfa nélkül
A napkrémek áfájának csökkentésével "küzdenek" a rák ellen
Világszerte 200 millió ember szenved májrákban
Áfonyalevéllel a hepatitis ellen
Sok beszédnek sok az alja?
Beszélj, hogy megmondjam ki vagy
A középkorúak válnak leginkább
Unalomból válnak az olaszok
A duciságnak is van előnye?
Aki kiskorában cicis, nagykorában is az marad
Terjeszthetik a szalmonellát
Baktériumfészekké alakulhat a mikrohullámú sütő a hőségben

Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát
Stanley Tucci rendezi a Mommy and Me című anya-lánya vígjátékot, amelynek főszerepeit Meryl Streep és Tina Fey alakítja majd a Sony stúdió produkciójában.
A hazai fesztiváléra záró rendezvénye
Csendesebb lesz az idei SZIN
Lesújthatunk
Batyus galopp Ivádon - utált dolgok pöröly alatt
A keselyűktől is megvédik őket
A gólya az Állatkertbe ment: három "trónörökös" a koronásdarvaknál
Odesszából loptak el 2008-ban
Visszaadják Ukrajnának az ellopott festményt
"Mint a végtelen juhbeles virslik"
Beindult a Kispál és a Blog
Megtelt a "hosszú lista"
Nyilvánosságra hozták a Booker-díj idei jelöltjeit

"Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
A megengedett 130 kilométeres óránkénti sebesség helyett 247 kilométerrel száguldott egy személyautó az M6-os autópálya Fejér megyei szakaszán; vezetőjét 300 ezer forintra bírságolták - közölte a rendőrség.
Legfeljebb öt év
Jövő héttől szigorodik a jogosítvány meghosszabbítása
A nemzetközi autópiac is kezd fellendülni?
Felszökött a japán autógyárak termelése
Autótolvaj medve
Szendvicsért törte fel a kocsit a maci
10-30 forintos árkülömbség a kutaknál
Nem változik az üzemanyagok ára
10 új kikötőt is építenek
Vízibuszok járnak majd Temesváron
6,9 másodperc alatt 100 km/órára gyorsul
Kőkemény lehet: 210 lóerő a Fiat 500 alatt!

Képekkel: Ellopták Pataky Suzukiját!
Az Edda frontembere felháborítónak tartja, hogy a rendőrök a közlekedőket ellenőrzik ahelyett, hogy a parkolóhelyeken razziáznának a tolvajok ellen.
Az ölebbel biztonságban érzi magát
Bíró Ica a kutyájával jár pisilni
A tényleges tulajdonosok perelnének
Más bútorait vitték el Zalatnay házából!
Nem tabu a szex az énekes családjában
Delhusa tudni akarja, ha nevelt lányával megtörténik a dolog
A szexről poénkodott Claudia
Liptai miatt hideg zuhany kellett Szabó Győzőnek!
"Létezik az a nő, de csak az égiek tudják, ki az"
Benkő bevallotta: médiaházasságot kötött Andival!
Hulé Éva öngyilkos akar lenni!
"Nem lesz Jimmy-könyv!" - A szemtanú már felszívta a halálos adag inzulint
top fórum témák:
- Szabó Dezső intelmei2010.07.29 23:36
- Itt tartunk2010.07.29 23:31
- A biblia2010.07.29 23:18
- Ilyen ez a Fidesz:2010.07.29 23:11
- Az USA fajtalankodó (buzi) hadserege2010.07.29 00:12
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!





