hirdetés

A szolárium függőséget okozhat?

A szolárium nem pusztán a szépség ígéretével csábítja a barnulni vágyókat, amerikai kutatók szerint ugyanis az ibolyántúli sugarak sok vonatkozásban a kábítószerekkel rokon hatást fejtenek ki.
2006.04.05 08:24, Forrás: MTI

hirdetés

A Wake Forest University Baptist Medical Center kutatói vizsgálataik során azt próbálták kideríteni, hogy ösztönzik-e az ibolyántúli sugarak a boldogságérzést kiváltó endorfinok termelését az agyban - olvasható a MIGnews című orosz nyelvű hírportálon.

A kísérlet alanyai között egyaránt voltak olyanok, akik havonta 8-15 alkalommal szoláriumoztak, vagyis sokkal gyakrabban, mint az a "napsütötte" bőrszín megőrzéséhez szükséges, valamint olyanok, akik évente legfeljebb 12 alkalommal barnultak mesterségesen.

A továbbiakban a vizsgálat némely résztvevőjének az endorfin kiválasztódását gátló készítményt adtak. Mint utóbb kiderült, a gyakori szoláriumozók a szer hatására kevésbé lelkesedtek a napágy iránt, néhányuk pedig hányingerről és nyugtalanságról panaszkodott, vagyis náluk egyfajta elvonási tünetek alakultak ki. Ugyanakkor azoknál, akik korábban csak alkalmanként szoláriumoztak, nem tapasztaltak hasonló tüneteket.

Mindazonáltal a kutatók hangsúlyozták, hogy egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a kísérletben egy kis létszámú csoport vett részt, ezért további vizsgálatok szükségesek.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

A szolárium-függőség rákot okoz Betiltatnák a szoláriumozást Internetfüggőség és szoláriummánia - szenvedélyek Magyarországon 21 millióért szoláriumbérlet a Miniszterelnöki Hivatal számára

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Mennyi szóját fogyasszunk?
2012. febr. 9. 23:23

A hasi elhízás és a depresszió
2012. febr. 9. 21:41

A horkolás tünet!
2012. febr. 9. 20:11

A gyorssízés és a vadsízés: Miért extrém sport?
2012. febr. 9. 18:37

Bőrtünetek - A cukorbetegség első jelei lehetnek
2012. febr. 9. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.